Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 6. szám - WEÖRES SÁNDOR HETVENÉVES - Tandori Dezső: A mégis-mégegy kert (vers)
TANDORI DEZSŐ A mégis-mégegy kert Weöres Sándornak Itt sose lesz, hogy soha-több a fű. Fa törzse nem csobban víztócsa-árnyba, hull, maga-némasága; égtáj-sugárzás összeáll fenyővé, visszahűvöslik mindmegannyi tű; kelők nem járók, járók nem kelők, a nyár sosem az őszé, tavasz a télé, mind csak ők, csak ők; s ha nyekken is, még üresebb a pad vízszintes függőlegesünk alatt. Itt, hogy ez mind nem lesz, az sose lesz. És hogy így lesz, azt senki se csodálja; átÜbben kőmadárba a toll lelke, mielőtt még lenyűné eső, hó, szél — mely csak jelzet, eresz, mely alá beálldogálunk előbb, utóbb, hóvá, esővé, széllé libbenve, aztán szépidőt kornyikálunk tovatűnt, nagybecsű önmagunknak, mely hozzánk egyre hű. Itt folyvást oda-vissza látszanak a látszatok, kis patak csobogása fut velük fényben állva; a napszakot mintha múlása szőné, hogy a lombok belelobogjanak; ha a kutak többé nem szökdösők, port fuvint vízköpővé a fuvalom, s a lomha pengetők mit sem kutatják már kivételes alkalmukat: tudják, hogy végleges. Itt kezdődik az ugyanaz-a-más. Épp csak elengedik — és belefognak, s nem neki s nem maguknak; s fakul-ragyog a színe-vissza tény-tér, a láb csupa zúzottkő-ropogás, s kihallik, mi lesz előbb, mi utóbb; tudtába mennyi lény fér! 524
