Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 6. szám - WEÖRES SÁNDOR HETVENÉVES - Radnóti Zsuzsa: Beszélgetés Weöres Sándorral

Hát itt egy alapvető kérdéshez jutottunk. Miért tudják ők könnyebben megcsinálni, mint a hivatásosak?

Mert önmaguknak és önmagukból játsszák és az elképzeléseik közös nevezőre tudtak jutni könnyen a szerző elképzeléseivel.

ön most olyan alapkövetelményeit mondta ki a színházi esztétikának, amelyeknek a hivatásos színházakban is érvényesülnie kellene.

Hát szomorú, de való, (hogy a színdarab sose tud teljesen összhangba kerülni a közönségével, különösen akkor nem, hogyha változtatni tilos. Ez .ugyanúgy volt Shakespeare korában, amikor a színdarablírák, maga Shakespeare is, meg aztán Midleton, Webster, Fletaher stb. meg tudták írni a művészi értékű színdarabjaikat, de engedni kellett a közönség tréfa-várásának és sok minden körülménynek.

Tehát úgy mondaná, hogy a drámaírónak profinak is kell lennie, tehát rugalmasan el kell fogadnia azokat a változtatásokat, amelyeket a színház felajánl? És a drámaíró ösztöne vajon megérzi, hogy mi a jó változtatás és mi a rossz?

Nem, ahhoz jól kell ismerni a közönséget, jobban, mint amennyire a szerző ismeri a közönséget. lA rendezőnek, az igazgatónak, bővebb tapasztalataik vannak és jobban tudj iák, mint a költő, hogy a közönség mit igényel és mit nem. Mikor iél, lüktet azzal a színdarabbal és mikor kénytelen a rendező esetleg a legszebb 'részeket kihagyni, mert elmondva nem olyan szép, mint olvasva.

Az előbb a Ilheomadhia előadásáról beszélt és ha jól értettem, akkor azt mondta, hogy a stílusa is kiváló volt az előadásnak és nyilvánvaló, hogy nem egy realista stílusban játszották el. Az is köztudott, hogy a magyar színház eléggé szűk stílus-befogadó képességében és készségében. Ez különösen a XX. században vált nyilvánvalóvá, amikor a magyar színház az izmusok forrongásából politikai, ízlésbeli és óvatoskodási okokból teljesen kimaradt. És hát egy kicsit a Theomadhia előadásra hivatkozva is mondhatjuk, amit ön úgy szeretett, hogy még ma is a realista-naturalista formanyelv az egyetlen, amelynek talaján a magyar színházi előadások teljes biztonsággal mozognak, — tisztelet a nagyon ritka kivételnek. Lehetséges, hogy az Octopus előadások sikertelensége vagy fogalmazzunk finomabban, nem egész sikerült előadásai stíluskérdésekre is vezethető vissza, és nemcsak gondolati, filozófiai problémák megszólaltatásának a hiányosságairól volt szó?

Én azt hiszem, hogy dramaturgiai szempontból nézve teljesen elhibázott darab. Viszont olvasmányként azt hiszem lehet vele együtt lélegzeni, úgyhogy én az Octopust szívesen vállalom künyvdinámaként, mint Gesamtkunstwark-ként, amihez hát nemcsak a költő kell, hanem a megfelelő rendező, megfelelő színészek, színésznőik, a gyakorlott és a közönségnek kedvező effektusok, mivel erre a költő alig képes, egyrészt megfelelő tapasztalat hiányából, másrészt mert költészetet akar Imi és nem drámát. Vagyis elsősorban költészetet és legfeljebb másodsorban drámát.

520