Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 6. szám - WEÖRES SÁNDOR HETVENÉVES - Radnóti Zsuzsa: Beszélgetés Weöres Sándorral
Tehát nem tudja elképzelni, hogy egy látomásos, szürrealista, Fellini típusú rendezésben rendkívül hatásos és nagyerejű előadást lehetne csinálni az Octopüsból, az álmok világa jelé, a különleges, furcsa szürreáliák felé kitágítva a szánjátékot? Nem 'hiszem, egészen más Fellininek a világa és szükségképpen más, mint amennyiben különbözik az olaszországi és a magyar élet. Nem hiszem, hogy Fellini tudna ebből a darabból valamit csinálni, vagy hogy legj'olbb rendezőink, a nemrég meghalt Huszárik Zoltán vagy Jancsó Miklós nem tudom elképzelni, hogy egy ilyen darabra vágytak volna. Sokkal inkább elképzelhető, hogy valamelyik rendező a salját iniciatíváit rá tudja hiúzni arra a darabra, és minthogy ezek az iniciatívák sokkal közelebb állnak a közönségízléshez, mint maga a darab, hát ilyen módon lehet sikerre is olykor számítani. Azt hiszem, nagyon szerény az QctopussaZ kapcsolatban, mert én a képzeletem színpadán nagyon el tudnám képzelni, hogy egy különleges, sok- kírozóan vad, szertelen előadást lehetne belőle megvalósítani, ami a közönségre is nagyon nagy hatással lenne. Jó lenne, hogyha bebizonyosodna, hogy nekem van igazam. Nagyon örülnék, hogyha (Radnóti Zsuzsának lenne itt igaza és előadnák, ha nem is most, (hanem mondjuk 10 éven belül az Octopust is meg a Fenevadat is úgy, ahogy ő érzi. Ez egy kompromisszum a szerző és a rendező között, hogyha ez a helyzet létre tud jönni. Még azt szeretném megkérdezni, ha egyfolytában olvassuk a négy drámát, feltűnik, hogy a tematika egyre emberközelibb, egyre emberszabásúbb lesz — most a szónak a konkrét értelmében értettem az emberszabásúbbat. A sor elején áll a Theomachia isteneivel és titánjaival, azután következik A holdbéli csónakos varázsos csodalényeivel, majd az Octopus szentekkel és szörnyetegekkel és végül A kétfejű fenevad a maga nagyon is földi, esendő kisembereivel. Ezzel párhuzamosan a tematika is egyre maibb életérzésekre utal és A kétfejű fenevadban pedig már kifejezetten és nyíltan nemzeti sorskérdésekkel és karakterológiával is foglalkozik. Véletlen ez a folyamat vagy valamiféle tudatosabb írói szempont is van mögötte? Ezt Radnóti Zsuzsa most tárta fel előttem, ezen még nem gondolkoztam. Egyszerűen nem jutott eszembe, hogy ilyen szempontból is mérlegeljem, de ez a fajta hozzáállás nagyon is jogos és érdekes. ' Akkor ezek szerint ez véletlen. Ez valóban véletlen. Azért hadd tegyek hozzá még valamit. Lehet, hogy véletlen ez is. Miközben a drámák, ha így egybeolvassuk őket, egyre emberközelibbek és földibbek lettek, ugyanakkor egyre színszerűbbekké is váltak, még pontosabban egyre jobb drámák lettek. A Theomachia alcíme is jelzi még az elvontságot: drámai oratórium. A holdbéli csónakost inkább költői színműnek nevezném, az Octopusban viszont már sokkal erőteljesebb a drá- maiság, a konfliktusok sokkal izzóbbak, A kétfejű fenevadban pedig a 521