Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 6. szám - WEÖRES SÁNDOR HETVENÉVES - Radnóti Zsuzsa: Weöres Sándor: A kétfejű fenevad (tanulmány)
ténet visszavonásának” határvonaláig is, arra hivatkozván, hogy az egyértelmű, hiteles életközeli történet a világ megismerhetőségét, megmagyarázhatóságát feltételezi, de miután ez korunkban lehetetlen, el kell dobni, mert csak így válhat a műalkotás a mai ember életérzésének: az otthontalanságnak, a szorongásnak kifejezőjévé. Ma már ismerünk „nulla cselekményű” regényeket, sőt színdarabokat is. (Gondoljunk Beckettre vagy a magyar drámairodalomban Pilinszkyre és Nádas Péter Temetés című darabjára.) A fordulatos mese gyakorlatilag leszorult a tömegkultúrába, a krimik, a kalandfilmek, a képregények és a bestsellerek világába, és nagyon ritka ma már a „magas kultúrában” az olyan regény vagy dráma, amelynek írói üzenetét elsősorban a cselekmény hordozza. A kétfejű fenevad ban Weöres Sándor visszaállította a trónja- fosztott történet hitelét, és a külső cselekményt ismét feszültségteremtő tényezővé tette. Szétrobbantotta a sterilebb hatású szalondramaturgiát, és a dráma világát újra az élet sokszínű gazdagságához közelítette; a szereplők erdőn, mezőn, piactereken, vártermekben és szobákban egyaránt megfordulnak, és mindenütt más jellegű, típusú és fajsúlyú dolgok esnek meg velük. Halálveszedelem, menekülés, az akasztófa fenyegetése ugyanúgy helyet kap itt, mint a nagy szerelmek és szeretkezések, vagy bájos színjátékok eljátszása, a „színház a színházban” elv alapján. Cselekményelemmé válik még az is, amikor a főhős csak csodálkozva szemlélődik a világ rettenetes vagy mulatságos furcsaságain. Mi történik a rokonszenves hősökkel, szerencsésen megmenekülnek vagy elpusztulnak? A szerelmesek egymáséi lesznek vagy el kell válniuk? Ezek a fordulatok éltetik a drámai feszültséget, nem pedig az a fajta izgalom, amellyel az individuum belső küzdelmeire, a lecsupaszított történet fordulataira figyelünk, vagy arra, hogy miképpen küzd a hős a világgal vagy önmagával. A mesélés ősi színszerűségét, dramatikusságát támasztja fel újra Weöres Sándor, azt az időt, amikor őseink körbeültek valakit vagy valakiket, és lenyűgözve figyelték az izgalmasan előadott történeteket, amelyek velük nem estek meg, de megeshettek volna. Ma már csak a gyermekek világa hordozza és élteti ezt az archaikus élményt, no meg a szuper-kaland- filmek nézőközönsége. Ambrus deák szeretnivaló főhőse a színdarabnak, megérdemli rokonszenvünket és érdeklődésünket. Gyermekien naiv, tiszta lény. Derűs, ártatlan személyisége végig érintetlen marad a vérzivataros eseményekben, amelyek csak megtörténnek vele és nem ő irányítja őket. Ez ellen nem lázad, hanem passzívan tudomásul veszi. Tűnődve szemléli a bonyodalmakat, melyek megesnek vele. Se változtatni nem akar rajtuk, se szembeszegülni nem óhajt velük. Tudomásul veszi őket, mint az élet természetes velejáróit, és egyetlen vágya van csak: a túlélés. De ez a vágy nem megalázó, nem teszi őt ellenszenvessé és nem torzítja el személyiségét. Magától értetődő természetességgel, derűs szkepszissel éli meg ezt az érzést. Julow Viktor Csokonairól írt könyvében egy 1705-ben kelt jegyzőkönyvet idéz Debrecen városáról: „Ez a város sok száz esztendőktől fogva tüzek, vizek, török, tatár és több ellenségek közt főhajtással s maga alkalmaztatásával megmaradott.” Ambrus is olyan, mint Debrecen városa. A körülmények nagyfokú alkalmazkodási készséget és képességet fejlesztettek ki benne. Mindenkitől kér és adnak neki, mindenki kér tőle és ő ad. A kapni és adni ősi gesztusát Weöres a bibliai parancs evidenciájával értelmezi, és így érezhetjük teljesen természetesnek, hogy Ambrus sorsa népmeséién boldog véget ér a szörnyűséges kalandozások közepette is. Megmaradni, átvészelni, túlélni. Az életösztön ezt parancsolja mindenkinek A kétfejű fenevad veszélyhelyzeteiben. „Azért is folytatjuk! Bárhogy forog a história, a nagy hús-öllő, vér-kalló malom, mink tovább játsszuk külön kis komédiánk!” — mondja az egyik szereplő, de ez egyúttal mindenkinek a vezérmondata is lehetne a darabban. Ez az ösztönök diktálta túlélési parancs nemcsak biológiai, hanem politikai kényszer is. A shakespearei oeuvre nagyszabású történelmi hátterét idézi a darab, amikor az ország a török és a német nagyhatalom összecsapásának színtere volt, s a tét pedig nem kevesebb, minhogy fennmarad-e vagy megsemmisül? A nemzet ki van 509
