Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 5. szám - Száraz György: A tábornok XXVI. (életrajzi esszé)
lószínűi eg jobban fél a fegyelmi büntetéstől, mint a „cseszkótól”, a rossz osztályzattól. Miközben az intézeti parkban, a Buttler-szobor körül elkezdődnek a szokásos „bemelegítő” gyakorlatok, Budapest fölött ismét átrepül a Graf Zeppelin, a börtönökben levő kommunisták éhségsztrájkba fognak; a mozikban Zoro és Huru nevetteti a közönséget és az újságolvasók az elfoghatatlan düsseldorfi rém legújabb kéjgyilkosságain szörnyűlködnek. Sopronban felavatják Rother- mere lord szobrát, Temesvárról és Kolozsvárról zavargások hírei jönnek: nacionalista diákok zúzzák, rombolják a magyar és zsidó boltokat. Október 10-én a hadseregben kipattant lószőr-panama botrány miatt lemond Csáky Károly gróf, az eléggé népszerűtlen hadügyminiszter; buktatója és utóda saját államtitkára, Gömbös Gyula, a fiatalabb tisztikar kedvence — s most éppen Bethlen „odaadó” hive —, aki hamarosan megkapja „szolgálaton kívüli” tábornoki kinevezését az idősebb tisztek nagy felháborodására. De a nagypolitikában most zordabb a széljárás. Ügy látszik hiába volt a nyári lengyel barátkozás, amikor Bem tábornok koporsóját utaztatták át Budapesten Aleppóból a honi sírboltba; Zaleszky lengyel külügyminiszter október 25-én éppen Bukarestben jelenti ki, hogy hazája, noha „őszinte rokon- szenvet érez Magyarország iránt”, a revíziós törekvéseket visszautasítja. És Mussolini is „másról beszél”, távoli tájakat emleget az Impero hasábjain: „Ami Afrikát illeti, végre kell hajtanunk egy lökést jobbra és egyet balra; Tripoli- bó), mint bázisból, ki kell nyújtanunk a kezünket egyrészt Tuniszra, másrészt Marokkó egy darabjára, nem feledkezve meg Egyiptomról és vele együtt Líbiáról.” December elsején mégis felsorakoznak az akadémikusok, szemben a Ludo- . vika homlokfalával, amikor Szinay tábornok, a „hagyományos olasz—magyar fegyverbarátságot” éltetve, leleplezi Guido Romanelli ezredes emléktábláját; az énekkar a „Magyar Hiszekegy” után pedig elénekli a „Giovinezzát” is. December 4-én pedig megtörténik Oesterreicher Györgynek és „tüzérségi kiképzésre kiszemelt” társainak „a hagyományos tüzérszokás szerint Borbála magyar lovagjaivá való felavatása”. Szinay tábornoknak valóban van érzéke a látványossághoz: az ünnepség első pontjaként ugyanis „az akadémia parancsnoka virágáldozatot mutat be Szűz Szent Borbála oltára előtt”, s ezt nyilván illő a fel- avatandóknak röhögés nélkül kiállni. Ezután következik a lakoma — „feljavított kincstári étkezés” előétellel, gyümölccsel és sajttal, három deci borral —, amelyen az a bizonyos „erre méltó idősebb akadémikus beszédben emlékezik meg a Magyar Tüzér Szellemről”. A műsor fénypontja a „Borbála-tekercs” felolvasása: a szövegben „szelíd humor és csipkelődés” is megengedhető a tanári kar rovására; a „bűnös” másodévesekre már vastagabban mérhető a pe- nitencia, akár a hátsó fertályukra is. Fájdalomdíjnak kapják majd a lovagi voltukat bizonyító Borbála-érmet. Kinn, a világban folyik a Rajna-övezet szakaszos kiürítése, Byrd átrepül a Déli-sark fölött, elítélik a tiszazugi arzénes asszonyokat. December 9-én pedig így ír a Petit Párisién a „keleti jóvátételek” ügyéről: Teljesen elképzelhetetlen, hogy Magyarország, amelynek jólétét nem lehet kétségbevonni, amelynek költségvetése egymilliárd frankot tesz ki, s amely állam a békeszerződések flagráns megsértésével költségvetési bevételeinek egyharmadát arra fordítja, hogy állig felfegyverkezzék, megzavarja Európa békéjét... Azt kell tehát megállapítani, hogy a kisantant a nagy szövetségesek megbízásából, vagy pedig ezekkel együtt interveniáljon Budapesten. A legrosszabb esetben... meg437
