Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 4. szám - Zalán Tibor: Külföldi magyar könyvek - Markó Béla: Örök halasztás

gos Dánia még mindig kézben a békés Gröniandot? A bolha az elefántot. Nézze egyszer át a gyarmatosító háborúk történetét. Hasonlítsa össze a portugál anyaországot a tengeren túli afrikai birtokaival. Az amerikai szisztéma más: ők nem fegyverrel, hanem pénzzel foglalnak el országokat”.

Bitter, közhelyes érvei eredőinek sűrűjében otthonosan mozog, s tulajdonképpen ártatlannak érzi magát. Sőt, a háború áldozatának. Aki még megbocsátó gesztusokra is hajlandó lenne egykori ellenfelével szemben. Felfogása, magatartósa ad igazán tragikus tartalmat a barátságos búcsúnak: „Viszontlátásra a következő háborúban”.

A rokonszenves szlovén író klasszikus könyvet írt egy klasszikusnak nem nevezhető korszakról. Megérdemli a figyelmet. A regényt a szlovén irodalom avatott szakértője, Gállos Orsolya fordította magyarra.

(Európa Könyvkiadó, 1982.)

MARKÓ BÉLA: AZ ÖRÖK HALASZTÁS

Kriterion Könyvkiadó, Bukarest

Nem a poén kedvéért írom le: hónapok óta halasztgatom, hogy összefoglaljam a Markó Béla könyvéről született gondolataimat. A költőnek lehet örök halasztása, a kritikus mégis lejegyezni kényszerül. (Kinek nehezebb végül?)

Értelmezések, átértékelések, meghatározások, átértelmezések. Csupa elvont szó jut eszembe, amikor definiálni akarom költői módszerét. S mindegyik pontatlannak bizonyul.

Ez a kívülről megközelíthetetlenség jelzi, hogy Markó költészete velejéig lírai, azaz az értelem számára, így az értelmezés számára is majdnem elérhetetlen.

Szavak mágiája ez a könyve (is) Markónak, íródnak a versek, amikor „eljön a felsorolás napja”, s a sorokból előgomolyog egy különös, csak a vers tartományában létező világ. Ügy valóság, ahogy a vers maga a valóság darabja, s úgy irrealitás, ahogy és amennyiben a vers az.

Fekete, piros és kék kirándulásra visz el 'bennünket a három ciklus. A könyv első szava: van. A könyv utolsó szava: nincsen.

Éközött pedig — milyen egyszerűnek tűnik — ott feszül, rángatózik, bugyborékol a létezés.

Mankó tudja, az idő megfoghatatlan, s nem akkor vesszük birtokba, ha a nyomába eredünk, hanem akkor, ha rábízzuk a sodrására magunkat. Marad a meghatározás, az analízis, a vizsgálódás. Marad az egyetlen lehetséges módszer: a leírás, „kezünkbe vesszük forgatjuk nézzük”. A gesztus minden jelenségre érvényes nála: „zavarják egymást érzékeink nem azt / hallja a fül amit lát a szem és nem azt tapintja / a kéz..

KOVÁCS ISTVÁN

382

Külföldi magyar könyvek