Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 4. szám - Zalán Tibor: Külföldi magyar könyvek - Mózsi Ferenc: Szénaillat száll

Nem a leírásai a líraiak, hanem a leírás tárgyához való viszonya a lírai. így a pontosság, a lehetséges pontosság válik számára fontossá. A jó leírás ugyanis a jelenség rögzítésének aktusával egyúttal ítéletet is tartalmaz. Ezen a szinten keveredik össze képzelet és valóság, amennyiben képzelet és valóság elkülöníthetőek egymástól.

Tudatfolyam-verseknek is nevezhetnénk Markó költeményeit, egy mozgó tudat nagyon kiszámított megnyilvánulásainak, „nem tudom felfejteni a jelképek burkát” — jelenti be, mintegy megadva a szüntelen leképzések -okát: nem tudom felfejteni, tehát nem is fejthetem fel! Szétszedem, szébontom, darabjaira különítem, összerakom másként — közben az anyag leleplezi magát. Pascal így ír erről: „Lehetetlen a részeket az egész nélkül megismerni, és nem ismerjük az egészet addig, míg minden részt egyenként nem ismerünk.”

Világok mosódnak össze Az örök halasztás verseiben, mikro- és makrovilágok, múlt é® eljövendő világok, létező és nemdétező világok.

E szüntelen transzparenciában állandó kapaszkodói tudatunknak a tárgyak. A lényeghez — sugallja Mankó — csak a tárgyak (tárgyi világ) lebontásával, levetkőz- tetésével lehet elérni. Nincs más lehetőség: „elpusztulsz minden hasonlatodban”. Visszatérő vízió ebben a tartományban a motorok, a technikai civilizáció, mint a roncsolás, a felbomlás szimbólumai. A hétköznapi értelem számára baleseteket, szerencsétlenségeket jelentenek. A költő számára megváltozott, felbontott, felhasadt, tehát az analízis számára alkalmas formákat. Másrészt, szétroncsolt szerkezeteket, melyek például szavak, szótagok, elröpült fonémák is lehetnek.

Jelentős szellemi kirándulásra invitál bennünket Markó Béla új könyve. Ritkán találkozni ennyire könyvvé írott versgyűjteménnyel, mint az övé.

„Borzongó rángatózás most és / most között a volt és volt között mert szétválnak már a tárgyak”... S az új rend, melybe a költői tudat helyezi őket, egy nem átlagos költészet körvonalait rajzolják elénk.

MÖZSI FERENC: SZÉNAILLAT SZÁLL

Szivárvány könyvek, Chicago

Nem tartom valószínűnek, hogy Chicagóban könnyebb verset írni, mint Szombathelyen vagy Budapesten. Ám — a nehézségi fok egyik vagy másik oldalra billenősének is ellene vagyok. A vers mindenhol úgy íratik, hogy a költő a papír (írógép) fölé hajol, és sorokat ír egymás alá. Többet vagy kevesebbet... Az természetesen, hogy miről írnak itt vagy ott a költők, fontos és meghatározó, viszont csak ennek alapján minősíteni maflaság lenne. A minőséget, a megírás szintjét azonban helytől, szimpátiától függetlenül, mindenkin számon lehet, számon kell kérni.

Amikor tehát Mózsi Ferenc szép kiállítású kötetével elégedetlen vagyok, nem veszem tekintetbe, hogy a versek szerzője alapította és szerkeszti az általam sokra tartott Szivárvány folyóiratot, sem azt, hogy útjára indította a Szivárvány Könyveket, saját, FRAMO PUBLISHING kiadásban.

S bár Mózsi Ferenc egy a Szivárvánnyal, a FRAMO PUBLISHINGgal és a Szivárvány könyvsorozattal, mégsem azonosítom az előző magánszemélyt Mózsi Ferenc költővel.

Ez utóbbi Mózsinak kell megjegyzéseimet most elutasítania vagy fontolóra vennie. (Legjobb esetben vitatkoznia velem.) A Szénaillat száll a chicagói költő negyedik kötete. Mégsem tartja őt számon a külhoni kritika — a hazairól nem is beszélve! — a négykötetes költők rangján. Ebben talán maga Mózsi is felelős. Arról van szó, hogy új verseskönyvében is adós marad még az egységes, legtöbb mozzanatában mindenki mástól elkülönülő hanggal, ebből következően: a megállapodott versvilággal. Adódik ez talán abból is, hogy nagyon sokat ír, s a verseit — számomra legalábbis úgy tűnik — nem rostálja kellő szigorral könyvvé. Mindent kiad, amit ír, holott mindent meg kéne írnia, mielőtt kiadja.

363