Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 4. szám - Rónay László: A lét ellentmondásai - Juhász Ferenc: A tékozló ország (tanulmány)

És jött a fagy! A tócsákon bőrzött a víz, mint a tej, ha kihűl, s levelesre fagyott

a keréknyomokban, mint a hájaspogácsa.

A tó fölött fehéren sírtak a sirályok.

És most itt a tél!

Ezt a kétfelé ágazó, szihibolikus értelmet egységbe fogja A tékozló ország, melynek mondanivalója tragikus ugyan, a motívumok azonban az aranykori békességet idézik, melyet csak „Dósa” népe küzdhet ki magának öntudatra ébredve, kezébe ragadva sorsa irányítását.

A .VERSMONDAT ÉS A LOGIKA

Juhász Ferenc versépítkezésének módja merőben eltér a magyar költészet hagyományaitól, s teljesen magában áll a kortárs-költők gyakorlatával összehasonlítva. A magyar vershagyomány jórészt az élőbeszéd logikájának lélegzetvételét követi. Juhász Ferenc azonban tudatosan szakít ezzel a gyakorlattal. Az ő versmondata emelkedők és ereszkedők, kitérők láncolata, melyben a logikai menet a költői ihlet spontaneitásának engedelmeskedik. Ezek a kitérések önmagukban teljesértékűek, s elsősorban az asszociációk szintjén erősítik a hatást. A tékozló ország egyik bevezető képsorában szemléltethetjük az immár teljesen öntörvényű költői gyakorlatot:

Zöld hínár-szakállasán, moszat-nyálasan csontváz ül kis nádszigeten, róla a szenvedést fekete madarak zajorigva gyorsan leették, nyesve a húst, mint fejszével ácsok a gerendát, belepték, ragacsos vésőkkel kifaragták kocsonya-görcsödet, szem.

S a lágyabb, finomabb részt hagyták a dongóknak, legyeknek, bogaraknak, akik fogokkal, csipeszekkel, reszelőkkel, állkapocs-fűrészekkel boncolták, mozgó templomok fénylettek, torony-gömb szemek, tágultak picinyke bordák,

Iszonyú tor! Boldog zsivongása nagy volt a mámoros hadaknak.

Nincs rettenetesebb, mintha látsz emberhúst faló kicsiny hangyát,

Feszülnek, tapadnak, ránganak, mozognak könyökök, csuklók, izomcsoportok, s kimetszik a hús-tömböt a fejbe ágyazott parányi páncélos ollók, s a falattal a merev-szemű, szörny-erejű daruk az embert tipegve elhagyják.

S megy a boldog hír csáp-antennákon, eleven-test-szülte áram küldi felétek,

ti többiek, a boly-vár lakói, rajta, hadi-népek,

hús, hús, emberi hús, védtelen hús vár, hogy bevegyétek,

hajcsárok, gürcölök s indulnak már a búvársisakos fejű gépek.

Ebben a részletben világosan kivehető a logikai épület-váz látványa, bár a látomás, mely a költői képzeletben felsejlett, legalábbis annak kiindulása valamelyest kifejtetten marad. Látszik, hogy ezekben a képsorokban nem az a legfontosabb a költő számára, hogy a hagyományos eszközök segítségével végigjárja az ábrázolás fokozatait, hanem hogy megteremtse az ábrázolás és a befogadás lehetséges szinkroniáját. Ahogy felsorolja a pusztulás különféle lehetőségeit, hogy aztán némelyiknél megállva reflexiókkal bővítse, voltaképp azt a tudat-folyamot követi költői iesz374