Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 4. szám - Rónay László: A lét ellentmondásai - Juhász Ferenc: A tékozló ország (tanulmány)

gondolatát („Áldjon vagy verjen sors keze — itt élned, halnod kell!") fogalmazza újra, a maga sajátos modorában, de nem hunyó romantikus pátosszal, megőrzött hitébe kapaszkodva:

Csodák, csodák és látomások, vad vijjogások, zokogások!

Csodák, csodák, csodák ömölnek két szememből, mint a könnyek.

Világot-rázó szél nyöszörög csontvázam pillérei között.

A hús lombjait szüntelen rázza a létezés lázas látomása.

Szívemet sárkány-joggal rágja az elmúlás szörnyű csodája.

Halántékomban tűz dörömböl, kiszakadna a vérkörömből,

ráomlana az éjszakára, mint a csillagok vér-szakálla.

Tarkómban milliárd meteor hemzseg, fém-ruhás seregek nyüzsögnek,

sisakos főkkel, vértezett lovakkal, világ-újító akarattal.

Kínok kopár szikláit érzem, virágja itt-ott a szemérem,

könny rezeg sóhaj növényi szárán, átok-énekem sebzett Jób száján.

Pedig nem vágytam látomásra, csak a magányra, soha másra.

Vágytam egyszerű, tiszta hitre, ami oá embert megsegítse.

Kifakadni, mint a virágok, és meghalni, mint a virágok.

Osztani magamat meg mással, nem főiperzselni a látomással.

Élni derűsen a fényben, és becsukódni észrevétlen.

Szólni egyszerű, tiszta szókat, elsiratni az elmúlókat...

364