Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 4. szám - Juhász Péter: Kolostorok, századok (tanulmány)
JUHÁSZ PÉTER Kolostorok, századok Amikor az Isten felosztotta a földet a népek között, a bolgárok megkésve járultak az Ür elé. Mit tehetett az Űr? Odaadta nekik a föld legszebb zugát, amit saját magának tartogatott: a Duna kék szalagjától az Orpheusz dalait visszhangzó Rodope déli ormáig, a Fekete-tenger partjának aranyhomokjától a Rila-hegység és a legendás Pirin égbeszökő bérceiig. Az Űr e nagy adakozó kedvében sokáig kételkedtem, hiszen tőlünk még azt is visszavette, amit eredetileg nekünk adott. Harmincegynehány éve azonban, amikor a Rila patak völgyében először kaptatott velem fölfelé az azóta mór múzeumba került kis helyiérdekű kávédaródó, újra eszembe jutott ez a legenda. A távolban félelmetes szépséget sugározva emelkedtek meredek ormaikkal a magas csúcsok. A sínek mellett, a mélyen bevágott völgy fölé is megközelíthetetlen hegyoldalak magasodtak, amelyekről dús patakok és vízesések szállították le a hegység bő vizét. S ahogy Rila falut elhagyva két, messzire kimagasló, hatalmas sziklatömb között befordultunk a kolostor felé vezető szűk szurdokba, egy időre eltűntek szemünk elől az égbe vesző, kísérteties, fekete bércek, majd a fordulókban egyre gyakrabban villant meg egy-egy hófödte hegyőröm^ míg végre a 2729 m-es Maljovica déli lejtőin kitárulkozó kis völgykatlanban egyszerre bontakozott ki előttünk a fenyőfák zöldjéből a bolgár építészet legmonumentálisabb és legimpozánsabb műemléke. Készültem erre a látványra, hiszen mór korábban is sokat hallottam a Riláról — vagyis a rilai kolostorról, mert a bolgárok tudatában teljesen azonosult a kolostor a heggyel, amelytől a nevét kapta —, a kolostor azonban minden elképzelésemet felülmúlta. Két oldalról a Maljovica és a Bricsebor, a Rila belső vonulatainak meredek lejtői szorítják össze a völgykatlant, amely fölé koronaként magasodnak a hófödte hegycsúcsok. Távolról a szabálytalan négyzet alapú, hatalmas, 8000 m2 területet elfoglaló épületegyüttes komor, bevehetetlen középkori várra hasonlít. Tövében, akár a várárok, két bővizű, fürge patak fut össze: a Drusdjavica és a Rila. A kolostor terméskőből épült, 24 méter magas falait az alsóbb szinten alig töri meg néhány lőrésnek is beillő ablaknyílás, s csupán két öblös kapun át juthatunk be az udvarra. De alighogy belépünk a századok kaptatta kapualjba, egészen más kép tárul elénk. Lenyűgöz bennünket a kolostor pompája, a belső 'épületegyüttes változatos szín- és formavilága. A bolgár „reneszánsz” stílusban épült, karcsú oszlopsorokon nyugvó kerengők ki- és beugróikkal Olyan lebegést és könnyedséget kölcsönöznek az impozáns épületegyüttesnek, hogy az ember azt hinné, káprázott a szeme, amikor odakint erődöt vélt látni. Kecses ívek, árkádok, rézkupolák, halkan csobogó csörgő kutak, az udvart borító, változatos szőnyegmintóvá összeálló kőlapok, a fekete-fehér falterületeken színes geometrikus és virágdíszek, a templom előcsarnokának falón bibliai tárgyú freskók, s a háttérben az ég kék kárpitjába belenyúló hőlepte hegyormok teszik teljessé e nagyszerű történelmi és építészeti emlék hangulatát. A rilai kolostor ezer éves múltra tekint vissza, s története elválaszthatatlanul összeforrt a bolgár nép történelmével. Ivan Rilszki (876—946), a nevezetes bolgár remete, akit a későbbi századok Rilai Szent Ivan (János) néven tiszteltek, ide vonult vissza. Itt, a Rila patak fölötti rengetegben élte le életének nagyobbik részét a bolgár szerzetesrendek egyik legelső és legjelentősebb képviselője és itt is halt meg 946-ban. Sírja egy órányi járásra van a patak mentén fölfelé, a hajdani remetecellák közelében, ott, ahol eredetileg — 927 és 941 között — a kolostort alapította. Ha350
