Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 4. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)

Ragyogó, Rastag, Remete, Rongyos lámpás, Só-vető, Strázsa, Zsidó-szakály, Ugró, Vég-hely, Zabola.”

„Hazánk tudósai! Utat törtem, kövessetek. Végezem Ságon (Vas V-ben) 1827. Ápr. 6-dikán.” Utat tört ő is, sokan követték, az utat szélesítették, pusztákon, hegyek alatt vezették át, könyvet lehetne írni, miképpen és milyen eredménnyel. Én inkább csak azt mondom, ez az úttörő a Sághegy aljában élt. Manapság elképzelhetetlen, vagyis csak Budapesten és a nagyobb városokban kutatnak a tudósok, a vidék szellemi élete pedig soványabb ezáltal. Akodémikus faluban? Nem hiszem, hogy volna egyetlen. Mit szól hozzá Berzsenyi Dániel, a Tudós Társaság tagja Nikláról? Ugye, nem tartja jónak? Anélkül, hogy a számtalan mai, magánszorgalmú helytörténész, etnográfus szorgalmát alábecsülném, Kresznerics országos jelentőségű tettét példásnak tartom, mert munkáját nemzeti üggyé rangosította. Ígérem, kemenesalji útjaim során figyelek, hátha új Kresznericsre találok, aki nehéz körülményei ellenére, szinte passzióból gyűjt, rendez és fogalmaz országos hasznú dolgozatokat.

Délben elég messzire, a Dabrókai Csárdába csábított a gyomrunk. Pirított- májat ettem, a többiek babgulyást, a pincér parasztgatyában tálalt. Ne higgye a parasztgatyát elterjedt viseletnek Uraságod, régen leszoktak róla. Én csak egy kertai öregen láttam valamikor, azt is már jelmezbálban használhatják, vagy efféle betyárcsárdákban a hangulat emelésére, a külföldiek csodálatára. Az ebédről nem számolok be, mert olyan meglepetés siettet, ami a Tekintetes Urat fölöttébb érdekelhetné.

Egy oldalági rokonáról lesz szó a továbbiakban. Amit most írok, azt még az alsósági iskolában tudtam meg ebédünk előtt.

A folyosómennyezetről arcképek lógtak, olmützi rabtársait rajzolta meg az 1850-es években Berzsenyi Lénárd.

Berzsenyi? — hiszen rokona lehetett Uraságodnak, gondoltam. Micsoda meglepetés! Nem egyenesági — nyomoztam magamban, hiszen az Ür családja Farkas nevű fiától származva él tovább, s él még Piroska néni a niklai kúriában, s Berzsenyi Múzeumban. Ez a Lénárd Magasiban született az 1800-as évek elején, s hadviselt aggastyánként ott is temették el. Róla nem mondhatnék semmit, ha ezek a képek nem hívták volna föl rá a figyelmemet, s a közfigyelmet, ha a képeket a celldömölki posta padlásán meg nem találják, a régi Berzsenyi- házban. Százötven rab élethű arcmása került elő a feledésből, önarcképéről hegyes, hosszúbajúszú ember éles tekintete mered, szakálltalan, de az ajka alatti gödörben kis szőrpamacs feketéllik, fején olyan a sapka, mint egy fordított zsompor. Életcéljának a katonáskodást választotta, az való az ilyen kemény- nézésűeknek, s lett, mind a kardos oroszlán a berzsenyiek címerében, s vénkorára, mint a sisakdíszen zöld gallyal a daru, békés. ,

Hazádnak és az emberiségnek élj,

Tiszteld a Szépet, Jót, Igazat, Valót,

S az álszinüség leple ajkad S tetteden soha ne lebegjen.

Helmeczyt idézett notesza mottójául. Tekintsünk el most Helmeczy személyétől, aki vad neologizálással ferdítette Uraságod költeményeit, midőn azok kiadását rábízta, inkább arra gondoljunk, ez az ifjú rokon, Berzsenyi Lénárd, minő tájékozott lehetett, ha az Auróra című almanachot olvasta, s abból Helmeczyt idézett. 1832-ben már főhadnagy, 1848 márciusában a Miklós-huszárok

291