Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 1. szám - Jávor Ottó: A Szörny (elbeszélés)
nevezőre őket. Ráadásul a mi tisztelt elődeink hasonlítottak egymáshoz tevékenységükben, foglalkozásban, ugye nem haragszol fenség, ha arra utalok, a Schrattok között fürdőorvos is volt, ugyanúgy, ahogy Katánghy Menyus is így kezdte magasra ívelő pályáját. De a vér, uraim, a vér sem idegen! Hiszen a Katánghyak összeházasodtak a Nosztyakkal, akik később leköltöztek az Alföldre, ahol a Szentkálnayak már régóta puhítgatták a homokot, velük viszont a Kopjássok voltak atyafiságban. Bizony, ha belegondol az ember, sokszor hátul kullog a művészet, messze az élet mögött, s ha nem, ott joggal szimatolhatunk egy Petőfit. (Az én őseim között szobrász is akadt, vetette közbe a Fenség, azaz H. Kilss, jelezvén, neki ne tartson senki kiselőadást a művészetről, hiszen von Haus aus ... ugyanakkor fölösleges minden sarokban Petőfit szimatolni. Tehát megismételte: az én őseim között nem egy szobrász is akadt, többek között. A másik kettő ültőhelyében egyszerre biccentette meg fejét a már ismert módon, jelezvén, értik a megjegyzés lényegét.) A művészet, barátaim, azért nem kismiska! (N. Tóth makacs, akár egy kötelező olvasmány.) Főleg a népművészet. Hagyományt őriz, és segít világra hozni az újat, mivel legközelebb van az élethez. (Kapkodva beszélt, látván a másik kettő hervadó ábrázatát, mellyel elmefuttatásán unatkoztak.) A valóság száraz tényei, urak! Még ma is fölkacagok, ha arra a kerek két tót kalapra gondolok, amiket életem okozója pucér testére illesztett, egyet előre, egyet hátra, hogy pajzsként takarják, amíg kiugrik az ablakon. (A helyzet meg volt mentve. N. Tóth előrehajolt, mutatta, nagy titkot közöl, nem kellett megerőltetnie magát, a múlt tele nagy titkokkal, csak le kell ereszteni az emlékezet hálóját, máris ficánkolódik benne egy sikamlós, megfoghatatlan titok). Ugyanis a nagy palóc, ahogy emlegetni szokták, elferdítette az igazságot. Noszty Feri nem kizárólag azért tört be Tóth Mard szobájába, hogy kompromittálja az ifjú hölgyet. Világos? Hát olyan férfiúnak ismerjük őt, aki csak a zakóját veti le éjszaka egy hölgy hálószobájában? Ráadásul a kiszemelt áldozat buta liba, már bocsánat, ugye az anyámról van szó, fülig szerelmes belé, a bajuszba, a sárga csizmába, a pökhendiségbe, az adósságokba, a mozdulatba, amellyel hanyagul odadobja a kocsisnak a gyeplőt, a lóizzadságszagú zekébe, a sok „kedves Miska bátyámba”, amely oly becsületes nyíltsággal hangzott, szóval mindabba, amit az ő racionális, polgári neveltetése kizárt az ismeretek közül, mint idejét múlt egzotikumot, ezért is vonzotta a tiltott gyümölcs. Az állig húzott dunyha is inkább kacérság volt, nem pedig védéke- zés. Aki nem hiszi, nézzen énrám. Persze, a legjobb haditervbe is csúszhat hiba. A banánhéj ez esetben a kalefaktor volt, egy nyakikláb suhanc, aki mindent kilesett, és hajnalban, amikor a hamut szedte ki a folyosóra nyíló cserépkályhából, a piszkavassal Noszty Feri padlóra hányt ruháit is kihúzta a szobából. Meglengette őket, mint horgász a zsákmányt. Még a jegenyék is vacogtak a ködben, rémség es hideg csúszott be a hegyekből az ablakrésen, atyám, azaz Noszty, a szolgabíró meg ott táncolt pucéron a szoba közepén, hej, pedig mennyi szép kivarrott ködmönt hordtak szerte a vidéken a gangos járású menyecskék, kiknek a báránybőr alatt úgy domborodott a melle, hogy az ember legszívesebben bolhát pattintott volna rajta szét, ámbár tudta, hogy a földesúrtól kapták a ködmönkét némi asszonyi szolgálat fejében, de se ködmön, se gatya, atyám minden szőre-szála az égnek állt, 2
