Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 3. szám - Csengey Dénes: A magyar beatnemzedékről
perspektívákat befogadó szellemi életet teremt — az ötvenes évekhez viszonyítva minden tekintetben jelentős fejlődés mutatkozik. Az idegrendszerek görcs-feszültsége is csökkenni látszik, a tekintetek mintha (mintha!) mind a jövő felé fordulnának, az elmúlt korszak csak az új eredményeket még fényesebb megvilágításba helyező éles kontrasztként, s mindig csak futólag említődik, hatása — ekkor úgy tűnik — a társadalom jelenlegi és jövendő mozgására nincs, nem lehet. Lendületes, sikeresnek ígérkező, optimista hangoltságú évtized kezdődik. S a megjelenő új generáció mégsem lelkesedik, mégsem adja oda magát önfeledten ennek a magasba lendülő hullámnak, minden gesztusa kételkedő, távolság- tartó, elutasító, tagadó. Minden más nemzedékkel szembenállónak mondja, minden közelmúlt, s jelenkori történelmi mozgáson kívülmaradottnak érzi magát, érvénytelennek nyilvánítja azokat a családi, közösségi, életformabeli normákat, amelyek között felnőtt, az épp megnyíló perspektíváknak hátatfordítva, külön utakat keres magának. Követeli, ám úgy érzi, nem kapja meg a társadalomformáló érvényű cselekvés, az önkéntes és egyenrangú együttműködés lehetőségét. Nem osztály vagy rétegfeszültségeket, hanem korosztályi konfliktusokat észlel, s ezeket tekinti az önmegvalósítása útjában álló legfőbb akadálynak. Mi az oka ennek? Valóban a vád alá vett nemzedéki ellentté? Ha ezt mondanánk, önmagával próbálnánk megmagyarázni egy jelenséget. Másról van szó. Az kétségtelen, hogy észlelhető volt ekkor (mint ahogy ma is, és mint ahogy mindig) korosztályi szembenállás, és meglátásom szerint azok sem tévednek, akik azt állítják, hogy a havanat évek elején élesebben jelentkezett, mind addig bármikor a század folyamán, apák és fiúk között nagyobb volt a távolság, az értetlenség és idegenség, mint valaha. De ez nem azért alakult így — mint azt a „nemzedék” akkori programadó egyéniségei vélték —, mert az osztályszerkezet meginduló bomlásával e feszültség köré rendeződték a társadalomban rejlő ellentmondások, hanem azért, mert a még akkor is tabuk kerítésoszlopsora által beárnyékolt társadalmi önismeret képernyőin generációs problémaként jelentek meg egészen más eredetű és vonatkozású feszültségek és aránytalanságok is. Az iskolapadok elhagyása után rögtön megrendítő erejű élmény érte a „nemzedék” tagjait. Az ötvenes években elsajátított panel-igazságok a valóság első érintésére összedőltek, a társadalom (noha a fejlődő mozgás állapotában volt) egyszerűen nem állta ki a szembesítést az önmagáról alkotott, s a generáció számára mindenek- fölötti igazságként sugallt ideálképpel. Az az egészen természetes tény, hogy a világ nem tökéletes, így súlyosbodott általános döbbenetté. Itt hazudnak, történelmi méretű csalás és öncsalás folyik, egészen más helyzetben létezünk, mint amilyet magunkról festünk, egészen más perspektívák (perspektívátlanság) előtt állunk, mint amelyekre nézve a továbblépés esélyeit fontoljuk, mindent elölről, mindent másképp kell kezdeni, a kívülállók kíméletlen őszinteségével oszlatni el az illúzióködöt, mert abban csak eltévedni lehet, még messzebbre sodródni a máris beteljesültnek mondott, ugyanakkor hihetetlenül távoli céloktól — ezek voltak a „nemzedék” ösztönös válaszai önnön világnézeti égszakadás-földindulása. Lázadni, tiltakozni, nem azonosulni. S mindezt éppen akkor, amikor társadalmunk többi generációja számára egy kétséget kétségre halmozó, tudathasadásos korszak után végre lehetővé vált (vagy kezdett lehetővé válni) a szocializmussal való önkéntes azonosulás. Szinte természetesnek tűnik, hogy nemzedéki ellentétek keletkeztek, holott a feszültségek oka nem a korosztályok egymáshoz való viszonyának ellentmondásossága volt (ez csak tünet), hanem a huszadik századi Magyarországon egymást követő történelmi korszakok önmagukon belüli, s egymáshoz viszonyított hatalmas, igazában sohasem tisztázott, máig sem felszámolt, minden idegrendszerben ott görcsösülő disszonanciái, ellentmondásai, amelyek egy-egy nemzedék sorsát meghatározták, útját és szinte mindig csak félig teljesült törekvéseit kijelölték, életformáját kialakították. A fiatal traktoros elszántotta újdonsült tsz-tag nagyapja mezsgyéjét, családi 263
