Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 3. szám - Csengey Dénes: A magyar beatnemzedékről

körben elköltött ünnepi vacsorát követő beszélgetés köbben összeverekedett a negyvenéves párttitkár valamikori szervezett munkás apjával, egyetemisták járták magnetofonokkal, jegyzetfüzetekkel a falvakat, hogy valamit megmentsenek a rohamosan pusztuló népművészetiből, paraszti kultúrából, s ámulva látták, hogy aztán az árulóknak kijáró nevetéssel meséljék: a nép fiai ócska, szirupos nótákat bőgve harsogták túl este a kocsmában az ő archaikus népdalt éneklő kórusukat, a fiatal újságíró leplezetlen undorral vágta „öreg harcos” kollégája szemébe, hogy gumigerincű kaméleonnak tartja, pedig az úgy érezte (tán ma is úgy érzi, s esetleg nem is ok nélkül), hogy soha nem írt olyan bátor cikkeket, mint a hatvanas évek elején, kezdő tanárok képedtek el az idősebb pályatársak óráin elhangzó frázis-, tévedés- és hazugságtömkelegtől, miközben ama idősebb pályatársak épp lelkesen tárgyalták egymás között, hogy végre azt mondhatják, amit tudnak és akarnak.

Korosztályi ellentét megnyilvánulásai voltak ezek? Szó sincs róla. Egyszerűen jelentkeztek a százféle történelmi örökség, meg a társadalomban ezektől meghatározottan jelenlévő, valódi mivoltukat az egyformaságba mosódás kényszerében is (noha a felszín alatt) megőrző különböző érdekek és törekvések feszültségei.

Ha ezek szabad pályát kaptak volna a politikai gondolkodás, a közélet terepén, ha a társadalmi tudatban megjelenhetett volna a társadalmi lét sokfélesége, egész ellentmondásos feszültségrendszere, ha a konszolidáció meghozta volna az előző évtizedek teljes feltárásának lehetőségét, valószínűleg nem térült volna a korosztályi harc tévútjára a „nemzedék”, valószínűleg eljutott volna az önmegvalósítás és világ- alakítás igazi küzdőteréig, kivívta volna a maga számára az érvényes és szilárd szemléletű társadalomlátást, s ezzel a cselekvő azonosulás lehetőségét.

Azonban nem ez történt.

„Hol az a tánc, amibe a mi életünk szorult bele és járható?

Hol az a nyelv, amibe a mi táncunk szorult bele és mondható?”

Folytak a hatvanas évek, tartott a társadalmi fejlődés felfelé ívelő szakasza, és — mint az mostanában hamis, noha eddig kellő erővel el nem utasított igazolásként (melynek szélsőséges változatai az ötvenes évek jezsuita módszerekkel folytatott eszmei hadjáratát is szükségszerűnek, következésképp rendjén valónak állítják be) megmegfogalmazódik —, éppen ennek töretlen folyamatossága' érdekében tartották magukat bizonyos tabuk. Hallgatásból rakott fal rekesztette a hivatalos köztudat, a sajtó, a rádió, a televízió, sőt, a kisebb helyi fórumok nyilvánosságán is kívülre például a nemzeti lét és az internacionalizmus összeegyeztethetőségének Közép-Európáiban igen sajátosan felvetődő kérdéseit, nemzetiségeink létében fenyegetett voltát, ezzel szoros kapcsolatban a szomszédos országokhoz való történelmi viszonyunkat (amely tabu, bezárva a kört, teljesen lehetetlenné tette egy érvényes nemzettudat, helytálló történelemértelmezés kialakítását), nem cserélődtek valódi tudásra a koncepciós perekről suttogó szájakon terjedő legendák, nem tisztázódtak az ötvenhatos események, s a konszolidáció első mozzanatai.

Ezt a tudathasadásos kettősséget a „nemzedéknél” idősebb generációk egyrészt a fejlődéssel (de nem annak interpretációjával) az ötvenes évék kontrasztjának birtokában lényegében azonosulni tudva, másrészt a történelem többször irányt változtató körhintáján már-már neurózisba szédülve, a kisembert mindig értetlen pánikba találó kényszerek és félelmek satujából mereven, alak- és irányváltoztatásra szinte már képtelenül kikerülve, az ellentmondásos helyzet kialakulásában és fenntartásában „történelmi tettestársként” (így nem csak megértve, kényszerülve is a kompromisszumra) elviselték, vállalták. Azon az áron is, hogy ettől fogva csak mint formális közösségekre tekinthettek az általuk működtetett, ideológiát teremtő és terjesztő szervezetekre, kollektívákra. Vagyis egyszerre mondtak le valódi önazonosságukról, és lettek képesek azonosnak tudni magukat e lemondó gesztussal, valamint az ennek következtében létrejött skizofrén helyzettel.

264