Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 3. szám - Pier Paolo Pasolini: A delírium balladája, Litánia (versek, Szervác József fordításai)
E néma tükörben idebenn — egy kék hal, összelapítva a jégtől, fickándozó lendületem megtöri e végtelen üvegkripta — s a szavak ritka öleiben örökkön szirénázó vészhang tükörpáncélját sosem veti szét: épphogycsak rebbenti szemét e magányos homályaláknak aki él... Belül e tükör peremén, pásztori csöndben, a karácsonyi hajnal üde színei között gyermeki tiszta s pokoli könnyelmű kérdés az enyém! A vonatok hová rohannak égő vasukkal nedves mezők fölött, s a láthatáron szétszórt lankadt lámpások hova néznek, hol futnak partnak a sós gőzhajók, s a gyárak vad folyamai, az élet is hová szalad, ha nem e tükörvilágon áradó Acheronba tart? A bűn (s a gyávaság, forrásom, belőled ily frissen fakad? S micsoda fényes gyilkosságokat ejt meg a zsenge bíbor testnek menedékében még a gyermek? ... (Magasztos hang! az üvegfal alatt élő barbárt te így csorbítod meg, rózsás jövőjét dobra így vered annak, ki más nyelvet tudott és most ez újtól néma lett, így vagy az árnyék, mely körülfogott, a szívnek gyászba (borult sztrájkja, a lélek megkövült hisztériája, így vagy az éveket ietépdeső levelekben végletes tisztaság, mely megadja e túl emberi csöndnek a vadság hamis illatát.) A tükör darabokban az érzékek a valóságban szabadok ím itt va gyök a világban! Ó visszatérés! én a ti kortársatok vagyok, vége a karanténnak, a ki siklás nem volt egyéb csupán a Szociológia tárgya... De visszatérek micsoda bot
