Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 3. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)

Nem úgy éreztem magam Prilepben, mint a sitkei kádár műhelyében, ahol a dongák hepehupáit, rücskeit kénnel kell eltüntetni. Fölkeltünk a székről, bár én inkább a kislhordőn ültem volna, s elbúcsúztunk.

Eszembe jutott hazaifelé a falumlbeli zsidó kereskedő, a jöttment gépész, a szlovák szíj járté és elmondtam D-nek.

Deutschék, a boltosok-kocsmárosok, más vallásúak, különös ünnepeikkel természetesen illeszkedtek a falu világába. Én már csak kisgyerekkorom homályából emlékszem egy sátorra udvarukon, olyan kikezdlhetetlenül állt a helyén, akár a búcsúi árusoké, azzal a különbséggel és rejtélyességgel, hogy nem lehetett körülötte ádsorogni. Deutsch Miksa és családja tette a dolgát, ha kocs- márosok, hát elvegyültek a helyi örömökben, ha boltosok, ők ismerték legjobban a családok szegénységét vagy jómódját. Mértek sót, cukrot, paprikát, petróleumot, kocsikenőcsöt, bort, sört, pálinkát, de mindenki, aki mér, kiteszi magát az aggályos (figyelemnek — vajon nem csapják-e (be? Ebbe a nyugodtnak mondható együttélésbe pattanhatott azért elég harag is, de nem több, mint az a szikra, mely még nem okoz tüzet, néhány zsörtölődő szó, ami nem okoz port. Mert nem is akozhatott a kölcsönös függés miatt. Nem kellett a boltosnak, kocsmárosnak zsidónak lenni, hogy hamiskodással vádolják. Akkor még azt sem tudtam, mi az a zsidózás. Tizennyolc évesen tudtam meg, iskolatársammal a tornaóráról sétálva, a pesti Erzsébet Szálló és a Károlyi palota között. 1944- ből csak arra emlékszem, szomorú volt a falu, aggodalmas férfitekintetű, köny- nyes asszonyszemű búcsúzással kísérték Deutschék örökre elguruló csézáját Pápa felé, a gyűjtőhelyre. Aztán a gyerekek hazajöttek, akik együtt játszottak testvéreimmel, otthon vagy másutt folytatták életüket. A kisebbik lány meg- keresztelkedett, hogy férjhez mehessen a szegény legényhez. Sose felejtem, amint a keresztvíz alá állt mise után. Nekem úgy tűnt, mint egy hirtelen nagyra nőtt, szép, pogány kisbaba, aki megszületik, megkeresztelkedik és már férjhez is megy. Remélem, nem egy boszorkánylelkű vénasszony átkozta el a házasságukat, az Isten úgysem hallgatott volna rá, de azért a sors szörnyű csapása volt az a fa, amelyik az ifjú férj gerincére zuhant az esküvő utáni héten ott a téli idabronyi erdőn. (Szegények voltak, hát nem csodálkozom, ha az ember hirtelen fejszét fogott a többiekkel és elindult pénzt és tűzrevalót keresni. Attól azonban már nyolc évesen el kellett volna borzadnom, úgy dobálja az élet egymásra a tragédiákat, akár a rakodómunkás. A szép szerelem végleges nyomorúsággá bénult. A férj két bottal járt, vonszolta magát rövid útjain házuktól a szemközti boltig, ült a pénztárgép mögött, felesége ugyanazt az üzletet vezette, amelyikben felnőtt, de most már a földművesszövetkezet alkalmazottjaként. Fontos újra, fontossága a békessége. Vagy inkább békétlensége, mert pártmunkássá lett abban a korban, amikor a falut a jobbágyságnál, cselédségnél szűkösebb és kiszolgáltatóbb satuba bénysezerftették. Nem végrehajtója, inkább enyhítgetője a rendszernek, mégis kiszolgálója. Apósa a tanácselnök. Nem hallottam helybeli zsidóuralomról beszélni. Faluim tisztességén múlott, hogy a rendszer fonák kártérítése újabb nyomorúságot nem okozott.

És mi szél hozhatta az ONCSA-házakba a gépészeket? mintha ott laktak volna, meg nem is. Az a sok gyerek egyszer otthon, máskor Pesten, ahogy az iskolában és kívül. Vajon jó ember volt-e az a Fekete Olajos, ha olyan gyakran dűlt az árokba, amikor mór csak a biciklit tudta tolni maga mellett? Felesége, vékony proletárasszony, soványan járt-kelt és közönyösen. Idegen a gépész miatt az egész család, miközben az apa vontatta a cséplőgépet háztól házig

205