Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)

1983 / 3. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)

tulajdonsága szerint értek a meglepetések, vagyis nem mondta meg, hová indulunk, én pedig ráhagytam magam. Az olvasóval is hadd játsszam valamicskét. Nézzük együtt társam rejtélyes tekintetét az autóban, kérek, kék szemeit, melyek tele vannak titokzatos álmodozással, nézzük sovány, mozgékony alkatát, mellyel cáfolja azt a hiedelmet, hogy minden vidéki vezetőember kövér és komótos. Nem mond előre semmit, csak — Hát, Pistám, így van ez Költő úr! — meg ehhez hasonlókat. Itt mindent ő ismer, s csak ő írhatná meg ezt a világot igazán.

A közeli Mesteriben régi és új nevezetességeket mutat meg. Az ódon, ezer évéhez öregedő templom belső falai zölden penészlenek, kívül az ácsolt harangláb kidűlőífélben annyira, hogy a gyerekeket a harangozó öregasszony nem engedi közelébe. Jaj, de szerettem harangozni; a kisharang kötelét ff élkarral húztam, a nagyot kettővel, s szinte röpködtem a levegőben, lábujjhegytől a mennyezetig emelkedtem és estem néhányszor föl-le, s mikor már a kötélen csüngtem csupán, a kongás egyre lassult, lábaimat a kőpadlónak feszítve újra húzni kezdtem, így ringatóztam a harangzúgásban.

Újabb nevezetesség a mesteri melegfürdő, meg a héthatáron híres öreglegények, akik nem léptek be a szövetkezetbe. Kapujukat zárva találtuk. Azt mondják, éjjel-nappal dolgoznak, s annyi marhájuk van, hogy csak fölváltva tudnak lefeküdni. Üj házat építettek a régivel szemben, de nem lakják, az ablakok helyén tégla, ők meg ott élnek abban az istállódban. Minek dolgoznak ennyit? Idegen örökösöknek?

Autónk ugyancsak megtfarolt a dűlőúti sárban, a mesteri környéki pince felé majdnem leragadtunk. Az egylházashetyei Berzsenyi téesz vezetősége, Kerék Lajos elnök, Vajda Lajos elnökhelyettes borkóstolóra hivatalos Kocsi Károlyhoz, a szövetkezet párttitkárához. Mi is szívesen látott vendégek, hiszen valamennyien, ahogy tapasztaltam, évődő barátságban vannak D-vel. A pince módra vall, mint általában ezen a környéken, a félihegy-dombokon a többi is. A láva nem tudott kitömi, csak fölpúposítóttá a földet s tüzét a borba szublimálta. Keveset ittunk, inkább kóstolgatva társalogtunk sokfelé érdekes és érdektelen dologról. — A betonos istállókban az állatok elkedvetlenednek — mondta Kocsi Károly. D tudhatta, ez a legjobb alkalom megismernem őket, hiszen ők gazdálkodnak a régi Berzsenyi-birtokon, igazán érdekelhet. Hirtelen megvilágosult bennem a döntés: ezt a vidéket Berzsenyi nyomaiból írom meg.

Hát akkor induljunk a közeli Sömjénbe! Ott töltötte fiatal házaséveit a tekintetes úr. Néhány év után megint visszakerültem, s kíváncsian tudakoltam, változott-e valami azóta. Még alakoskodásra is hajlandó lettem volna: én vagyok Berzsenyi, s Nikláról visszajöttem elhagyott birtokomra. Az utcán megtaláltuk az óriás, szemüveges tanácselnököt. Elvitt bennünket a Berzsenyi-pincéhez. Renoválták látogatásom óta, akikor még olyan volt, mint egy várrom, hatalmas vatíparajok zöldelltek fedetlen padálásáról. S íme, elmúlt a szégyen, megcsináltatták félmilióért. Fönt egy terem és egy kisebb szolba, alul a föld alá nyúló pince. Igaz vagy nem, azt mondják, bíráló cikkemmel én is hozzájárultam, hogy most bükkffahasábok égnek a kandallóban. Arra gondoltam, jó lenne itt huzamosabban elidőznöm, s annak lenne a legnagyobb pikantériája, ha Berzsenyinek innen írnék rendszeres beszámolókat, elbeszélgetnék vele magányomban még arról is, hogy a padláson egér Zörömböl, miegymás. Dömölky Lídia tőrvívó világbajnoknő családi bútorai között ülnék. Aztán elmennék a tanácselnök barátjához, akinek új présháza mellett van egy régi pince, elnézegetném, mint most is az enyhe novemberi alkonyaiban. Zsuppja majdnem

198