Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 2. szám - Száraz György: A tábornok XXIII. (életrajzi esszé)
feladni mindenféle „katonai akció” tervét. Tehát: tartósan keli berendezkedni az új és egyelőre megváltoztathatatlan határok között. Kétszeresen fontos most már az uralkodó osztályok — és természetesen: a polgári kormányzat — számára a belső konszolidáció. A katonák szerepének fontossága egyszeriben minimálisra csökken, a békeszerződésben előírt korlátozások alaposan leszorítják majd hatalmi bázisukat is; így az EKS'Z-vezette MOVE, mint „katonatanáosszerű mellék kormány” — valóiban mellékes helyzetbe kerül. A hatalmi súlypontáttolódás persze nem érzékelhető máról holnapra. A különítményes csoport reakciója támadó, s ebben ott van a katonai kaland meghiúsulása miatti düh és a pozícióvesztés félelme, amiben benne foglaltatik a netáni felelősség revon ás szorongása is. De a várható változások nyugtalanná teszik most már az egész tisztikart. Hiszen a katonatiszti létszám ebben az időben 17 ezer körül mozog; a békeszerződés pedig csupán 1750 főnyi keretet engedélyez. Az elkerülhetetlen létszámcsökkentés égetővé teszi az egzisztenciális kérdéseket. Ehhez mérten éleződik ismét az ellentét hivatásosok és tartalékosok, csapattisztek és különítményesek, szegediék, Lehár-tisztek és volt vörös hadsereg-ibeliék között. Természetes, hogy az ellentét politikai töltést is kap, s főként ebiben a formában jelentkezik. Általános a csalódás: Hortihyban, polgári és katonai vezetésiben, a MOVE vezérkarában; hogy cső- diött mondtak a katonai elképzelések, nem sikerült elérni a trianoni szerződés módosítását, s a ratifikációval bélé kell nyugodni, a hadsereg leépítésébe. A csalódás a szegedi „pretoriánus gárdát” is megosztja. Igazából csak azok hűsége rendületlen, akik Horthy közvetlen környezetében biztosnak érzik pozíciójúikat; annál inkább csalódottak a leghírhedtebb különítményesek, akik a legtöbbet várták s akiktől most már mindenki szabadulni akar. A hangulatot jól' ki tudja használni a most már puccsban is gondolkodó szélső legitimista csoport. A „faji-nemzeti” politika a trianoni zsákutcába vezetett, mondják; a tisztikarnak vissza kell hoznia a békeszerződést el nem ismerő törvényes királyt, akinek személye lehetőséget teremt a volt „birodalmi” területek törvényes visszaperléséhez. A karlisták élesen támadják a különítményes terrort és a MOVÉ-t, mint Horthy hatalmi bázisát, ugyanakkor igyekeznek a maguk oldalára vonni az elégedetlen vagy éppenséggel megriadt különítményes tiszteket is. Ostenlbung csaknem egész tisztikarával legitimista lesz, később majd Prónay is elpártol, s ebben nagy szerepe van Zita királyné udvarihölgyének, Pálffy Aimée grófnőnek, aki a felesége lesz. A karlista szervezkedés biztos bázisa a szombathelyi katonai körlet, amelynek parancsnoka Lehár ezredes. De ott vannak a Habsburg-restauráció hívei a kü-. lönlböző elleniforradalmi szervezetekben; az „ébredőknél” Friedrich csoportja majdnem eléri az egyesület kettészakadását. Jellemző, hogy a békeszerződés ratifikációja ellen tüntető csoportokban együtt vannak — szemben a rendőri karhatalommal — különítményes tisztek és a különítmények feloszlatását követelő legitimisták. Berzeviezy altábornagy, vezérkari főnök október 19-i fölterjesztése már az új helyzetet tükrözi. Hortlhyt igyekszik meggyőzni benne, hogy elkerülhetetlen a hadvezetés és a MOVE viszonyának rendezése; üdvös lenne, ha a szervezet nem politizálna, és olyan érdekvédelmi egyesületté válna, amelyben helye lehet minden aktív és nyugdíjas tisztnek. De miután a MOVE vezetősége erről hallani sem akar, a szervezethez tartozó tiszték „azon kényes helyzetben vannak, hogy egy politikával foglalkozó testületnek tagjai, és így 157
