Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 12. szám - Száraz György: A tábornok XXXII. (életrajzi esszé)
nemzetiség, voltaiképpen rájuk zúdult az „ezeréves együttélést felrúgó”, „áruló” többiek elleni ,minden indulat a határokon belül; a felfokozott gyanakvásnak és erőszakos türelmetlenségnek még „jogalapot” is szolgáltatott Burgenland elcsatolása és az erdélyi szászok „hűtlensége”. Ebiben a traumatikus állapotban a jogos — és tulajdoniképpen szerény — követelések is csak újabb gyanakvást, újabb ingerültséget csiholtak; de Bleyer Jakab útja — látni fogjuk — bizonyítja: a kölcsönös, lassan hisztériává növekedő ingerültség oda vezet, hogy a 30-as éveik kezdetén mindkét fél a nácizmus felé fordul, Hitler pártjától várja a csakis neki kedvező megoldást. A 20-as évek elejének magyar közvéleményében megtaláljuk a Deutsch-XJngar- tum, a történelmi sorsközösség elvét elfogadó, a nemzetiségi jogokat elismerni, sőt bővíteni kívánó .magatartást is; a többség azonban a csöndes, „falmelléki”, vagy éppen a nyers, „erélyes” asszimilációs politika híve. Mások — így Szabó Dezső — még az önkéntes, lelkes vagy épp neofita módon túl lelkes asszimilánsoktól is féltik a „hulló magyarságot”, amelynek egyetlen menekvése lehet: ha visszatér önnön „faji”, „paraszti” lényegéhez. Az „ébredő magyarok” — Gömbös és „kapitányai”, a MOVE vezérkara, a Prónay- féle különítményesek, a nyugatmagyarországi „felkelők”, az egész szélső jobboldal — olyképpen osztrák-ellenesek, hogy közben a német militaristákban s az ezekkel hamarosan szövetségre lépő „nemzeti szocialistákban” találják meg az eszmetársakat. A „háborús fegyverlbarátság” tovább él a közös ellenforradalmi törekvésekben és re- vanstervekben. Nyilvánvaló, hogy később e „kuruc magyarokból” áll össze a feltétlen náci barátsággal tüntető politikusok és katonák „labanc” vezérkara. 1920 táján még minden mozgásban van Közép- és Kelet-Európábán. Monarchis- ták, polgári konzervatív és liberális erők, szociáldemokraták és kommunisták, hegemon és szeparatista nacionalisták ih.aoolnak egymással államhatárokon belül és a határok két oldaláról. Igen aktív ebben az időben még az orosz és uikrán .ellenforradalom tevékenysége is. A különböző restaurációs, ellenforradalmi, ultranacionalista erők nemzetközi összefonódása, bázis- és kapcsolatkeresése szinte törvényszerű. E „fekete internacionálé” középpontja természetesen Németország, amely gazdaságilag és katonailag a legfontosabb szerepet játszhatja egy általános közép- és kelet-európai ellenforradalomiban. De — vagy: épp ezért — itt folyik a legkeményebb, leglátványosabb küzdelem, itt legnagyobb a zűrzavar. A hatalmas térségben egyedül Magyarország kínálkozik biztos bázisul: „öreg katona” áll az egyértelműen ellenforradalmi rendszer élén, a szélső jobboldal erői beépültek a hatalomba, sőt annak második, titkos vezérkarát alkotják. A ibapcsolatot németek kezdeményezik. Az ekkor még különátményiparancsnok Prónay Pál írja naplójában: „Németországban a császárságot akarták visszaállítani, azonban nem az öreg Vilmos császárral, hanem fiával, Vilmos trónörökössel. Ennél a mozgalomnál Ludendorff vezérezredes állott a háttérben, aki Bauer Ottó nevű vezérkari ezredest küldte, mint bizalmasát, Magyarországra.” Közvetlen előzménye ennek, hogy a versailles-i béke előírásainak megfelelően elkezdődik a német katonai különítmények, a Freikorps alakulatok beolvasztása a szerveződő új hadseregbe, a Reichswehrbe, természetesen az engedélyezett létszám- keretnek megfelelően. A monarohista vezetés alatt álló „szabadcsapatok” fellázadnak, 1920. március közepén elfoglalják Berlint, és elkergetve a szociáldemokrata kormányzatot, kancellárrá teszik Wolfgang Kapp jobboldali politikust. De a Kapp- pucoshoz csak a keleti német területeken lévő katonai egységek csatlakoznak, az „új rezsim” elszigetelődik, négy nap után megbukik. Az új Reichswehr pedig a szociáldemokrata kormánynak engedelmeskedve indul a Rajnavidékre, hogy leverje a kommunista munikásfeikelést. A kísérlet csődje még inkább megnöveli a német monardhisták szemében Magyarország jelentőségét. Erre utal a Prónay napló bejegyzése is: „Bauerék a szerencsétlenül végződött berlini Kapp-pucos után Budapestre menekültek és engem kerestek fel a Nádor-laktanyában.” 1126
