Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 12. szám - Császár István: Gyilokjáró (novella)
nyásznak Komlóra, mert tudod, Zolikám, egy bányásszal ugyan ki törődött akikor?, elvégeztem a vájár iskolát, közben a rokonaimat kitelepítették, kuláiklistára tették, becsukták, megverték, de én éimunikáis lettem, annyit kerestem, hogy nem tudtam elkölteni”. Nahát ez a Dóczi Endre bácsi éppen kazánfűtő volt, mert a bányából már nyugdíjazták. Megnéztem a helyét, láttam, hogy erre születtem én. Két hét alatt elvégeztem a kazánfűtő tanfolyamot. Diplomát kaptam, a Magyar Népköztársaság címerével, minden típusú, alacsony nyomású kazánra. Odaírták rá, hogy „kiváló minősítéssel”. Idejöttem. Az asztal és a szék már itt volt. Behoztam még egy rossz ajtót, a négy sarka alá téglát tettem, vettem rá egy habszivacs matracot... Ebben az irodaházban mindenki rabszolga hozzám képest. Olvasgatok, írogatok, rajzolgatok, de csak úgy magamnak... heverészek; délelőtt filozófus vagyok, délben szákáes és kazánfűtő, délután antropológus, festőművész, betévedő hallgatóimnak mentora, pszichoanalitikusa vagy éppenséggel tanítványa; járatos vagyok a matematikában, asztrológiában, értek a literatúrához, a mérnöki tudományokhoz, harmatos szüzecskék gyengéd beavatásához, asszonyok vigasztalásához, cédák és cemendék meghágásához, a testnek kuruzslás által történő gyógyításához; kidolgoztam egy tervet, amellyel az államkincstár vagyona megtízszerezhető, egy másikat, ami által a világ legműveltebb nemzete lehetünk, egy eimetenmelő Magyarország... Házi Istenemnek, a Tűznek, naponta tót csille szénnel áldozdk... Mert ezt Marx kifelejtette az ő kommunizmusából. De én a talpáról a fejére állítottam a történelmi materializmust ... és megint vissza, de ez már nem ugyanaz a talp és nem ugyanaz a fej. Megvalósult kommunizmusom börtönének vasajtaján — nézd csak meg odakint — írva vagyon piros betűkkel: „Idegeneknek belépni tilos”... Valahogy így festett Rév Zoli kazánháza. Benne Rév Zoli nyurga, kamaszos termetével, közelebb az ötvenhez, mint a negyvenhez, hosszú lábai farmernadrágban, felsőtestén tiszta gyapjúból szőtt, méregdrága, kockás Handling. Valóságos belvárosi kultúnjampec. Most pedig térjünk vissza a kezdethez: — ... hogy a szeretet fasisztája vagyok — mondta Rév Zoli. — Ilyen szakadásig feszített szókapcsolatot nem találhat ki más, csak a drága, széthasadt lelkű Ágh Pista. (azonos Ágh István költővel, de R. Z. így emlegeti; Cs. I.) Azért nevezett a szeretet fasisztájának, mert akkoriban fene nagy szerelemben együttéltem egy nővel ... talán te is ismerted: a Pétenfii Alizzal... — Hogyne ismerném — mondtam, — két hete lehet, hogy találkoztam vele a tévében. — ... Aliz... — mondta Rév Zoli — Akkor már bemondónő volt a tévénél. De még csupa báj, szív és lélék ... Jaj, de szerettük egymást! Még levegőt is egyszerre vettünk volna. Én meg elutaztam Kaposvárra, ... Író—olvasó találkozó ... Még nagyon hiú voltam ám. Hiú vagyak. Magam sem tudom mi ez... Az önérzetnek is fasisztája vagyok. Ott Kaposváron, miközben vadul szerelmes voltam Alizba, lefeküdtem egy színésznővel. Lefeküdtem: milyen ocsmány kifejezés. Egymáshoz bújtunk az ágyban. Ö azért, mert magányos volt és szomorú. Én, talán azért, mert Aliz szerelme átkozott rabság volt és egy pillanatra bizonyítanom kellett magamnak, hogy nélküle is vagyok, lehetek. Igazán mindig Aliz volt a szeretet mániákus fasisztája. Szegény Aliz... Egyetlen nő sem hajszolt annyi őrületes galádságba, mint ő. Mert bennem meg ott Iákik egy játékos kedvű, pajzán ördög, aki . Aki tulajdonképpen egy Hegeiiánus ördög, és ez az ördög felismerte, hogy szerelmünk Alizzal az egymásban megtalálható szabadsággal kecsegtetve a szükségszerűség csapdájába ejtett, 1:104
