Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 12. szám - Ágh István: Dani uraságnak (lírai szociográfia)
kétségtelenül kiváló férfiú.” Ez a kancellár meg besúg ókkal figyelteti, leveleit a postával felbontatja. Mit tudhatott Széchenyi ernől? A Hitelt a gráfnak óképpen dicséri: „Könyve sokat ártott önnek a magyar közvéleményben — de azért is készült, hogy sértsen — hisz mi sértene aranyira, mint az igazság”. November 7-ién írja a Tekintetes Úrnak kifogásait a Maiiáth-ódát illetően. iMost tessék figyelni, mit jegyzett le november 3-án?! — „ocsmány pőkdasam van, minden egyeb'em sovány, mint egy agárnak.” Ebben a hangulatiban kérte az Urat, fékezze : dicsőítését. Mintha Berzsenyi példájába kapaszkodna: „jót akarók tenni és erényes lenni tanúik niéOlkül.” „Ó, osák ölhetnék a világtól félrevonulva, valahol vidiéken.” A napló egész évében egyetlen szó sincs a Tekintetes Űrről, de a szelleme mintha jelen volna, íme itt is. Talán, amit levélben írt az Unnák, azt naplójában megismételni nem akarta. Külleme válóban nem volt ódába illő, de a Hitel füttyös iés zajos fogadtatása is okozhatta a dicséret visszautasítását. Kár, hogy az ódáról nem írta meg a véleményét önmagának. Most könnyebb lenne a dolgom. Márt szerette Uraságadat, hiszen semmi görögös nem volt benne, inkább angolos szellem, talán megvalósíthatatlan eszményei hiányát látta és kereste? Mi lehetett a véleménye a magyar táncról Uiraslágod gondolatai közben? Az Űr még él sem képzelte, 1830 ellőtt is milyen nagyra tartotta poézisét. S mit gondolhatott volna Mettennddhhez fűződő viszonyáról a Tekintetes Űr, hogyan állhatott szóba a nagy magyar legnagyobb gyűlölőnkkel, talán benne meg a másik hiányzó énjiét kereste? S tuidita^e, mekkora apparátussá! szagokat utána? Sejthetett valamit — „Dec. 10. Sdkáig nálam Weiss .ezredes. Azt hiszem, a rend- őnsiég embere. Nyíltan beszéltem vele.” Rafinált, titkos spicli-hálózat vette körül. Ott, a pozsonyi Széchenyi féle klubban, mint tag, gróf EsZterházy János a rendőrség szolgálatában. Wesselényi leghívebb szimatolója a vtéttmokona, Cse- rey őrnagy. Talán azért vágyott Széchenyi egy Ceraknél is kisebb Nilklóra, ahol olyan kevés törttéimik, mint az igazi Nikiién. S talán a Mailáth-óda legelőször idézett kihagyott részletét azért folkazZa magasra az érdeklődés bennem, mert megtudom, földhöz gyaluldlva száhtogat, vet, házát -tatarozza, „Hogy a hülékeny ned- vü dallost Vad IBoreas dere födve lelje.” Én a mai napomról csak azt mondhatom: május 9. szombat. Nagyobbik lányom gimnáziumi ballagásán voltunk. Az iskolaudvar tele orgoraacsdkarral. Az igazgató minden szépkedő jlövőre valóval ellátta balagó diálkjádt. Fényképet csináltak rólunk. Ötvös bainátomíéknál ebédeltünk a budai Rózsadombon. Kőszegre költöznek. Meghatódva gondoltaim, én is már felnőtt lehletek, ha érettségizik a lányom. XIII. Kérdezhetné a Tekintetes Űr, van-e a poétáknak némi haszna hazánkban, s mit tesznek azért, hogy verseik a közönséghez eljuthassanak? Nehezet kérdezhetne az űr, de most alkalom nyílott Vas miegyed utazásomról beszámolni, s kérdését valamelyest súrolhatom. Évente, május és június fordulóján egy pünkösdi szépségű héten tartják a könyv ünnepi hetét. Ilyenkor a Városok egyik központi utcáján vagy terén sátraikat állítanak, könyveket árulnák, az írók pedig müveiket dedikálják. Meghívtak engem is. Forró nyári délben indultam Pestről, ahonnan már mindenki az erdőbe ás a vizekbe vágyott. Jókor kimentem az állomásra, nehogy a fogódzkodókon állva csüngjek, vagy az ülések támlájába kapaszkodjak. Válogattam a helyek között, s a jobb oldalon lepihentem. Meggondoltam, a nap a 1096
