Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 11. szám - Bariska István: A szentgotthárdi szembesítés (Szentgotthárd - Helytörténeti, művelődéstörténeti, helyismereti tanulmányok)
dalmi térség közel 11 OOO-es tömegének históriája. A kutatás arányai minőségi változásokat eredményeztek a feltárásban. Vegyünk egy másik példát. Említettük már, hogy Valter Ilona (kellő filológiai érzékenységgel mutatott rá Szeatgotthárd, Kódhely (Kethely), Zsida falvainak és egyházának keletkezésproblémájára. Anélkül persze, hogy csökkentette volna a ciszterci telepítés egész történeti jelentőségét. Neki, Barta Gábornak és nem utolsósorban Zlinszkyné Sternegg Máriának jutott a monostor alapítás és történet első korszakának, az ún. oiteaux-i és reine-d főapátságokhoz tartozás egyháztörténeti, birtok és építéstörténeti vizsgálódása. Nekik kéllett megoldani a kegyúri jog Zsigmond- kori szekuralizálását, a mamas zrtiikus élet elsorvasztását követő csaknem 350 esztendő valamennyi problémáját (1391—1734), továbbá az apátság újkori reneszánszának, a heiligenkreuzi korszaknak (1734—1878) település-, egyház-, birtok-, politika- és köz- történeti összefüggéseit, hogy mindennek óriási művelődéstörténeti hozamáról ne is beszéljünk egyelőre. Érdekes egyébként, de egyben szükségszerű, hogy Valter Ilonának és Z. Sternegg Máriának éppen feladatukból következően rendkívül nagy európai és egyháztöríJéneti kitekintést kellett vállalnia. Egyfelől az ún. magtártemplom részleges régészeti értékelése, rekonstrukciója (francia példák, románkori építkezés), másfelől a Pilgram- féle terv megvalósult apátsági építkezése teljes kultúrtörténeti értékelése miatt (ausztriai barokk). Attól tartok, nem járunk messze az igazságtól, amikor rámutatunk e feladatok rendkívüliségóre, amelyre egyébként alig van példa Vas megye más helységeiben, településein. Ugyanakkor rá kell mutatnunk, hogy a szerzetesi élet elsorvasztásáról, a birtokszerzések politikatörténeti hátteréről és összefüggéseiről, a szentgotthárdi monostor 16. századi militarúzálásáról, azaz a Szécsáek, a Thurzók, a Poppelek és Batthyányiak, valamint a Széchényiek korszakáról Bar tárnak igen sok eredeti mondanivalója van, de Valternél és Bar tónál is szilárdabb rendszeribe foglalja a korszakokat a művészet- történész Z. Stemegg Mária. Kár, hogy Barta végül is sok adósságot hagyott maga után, főleg a történeti kontinuitásból (pl. a Rákóczi-szabadsághanc korszakának teljes hiánya). Mintha megsínylette volna, hogy csak utalni kényszerült az európai történelem szempontjából is Oly jelentős szentgotthárdi csata (1664) kimenetelére és következményeire. Ez a feladat a hadtörténész Perjés Gézának jutott, aki nemcsak saját korábbi álláspontja revíziójától, de az osztrák történetírás tarthatatlan elfogultságának leleplezésétől sem félt a különben kitűnő G. Wagner kritikájával. Ismét beigazolódott, hogy minden eszközzel át kell tömi a magyar történetírás nyelvi elszigeteltségét, hogy megszűnjék az az idegesítő szupremáda, amellyel történelmünket idegenek szemléltetni tudják. Perjés teljesítményében a történetíród magatartás rokonszenves. Z. Stemegg Mária tanulmánya lényegében a ciszterci kolostor monográfiája, művészettörténeti topográfiája a heiligenikreuz-i korszakot bezáróan. A dolgozatból nem derül ki, hogy a Zirc—Pilis—Pásztó egyesített ciszterci apátsághoz való csatlakozás utáni korszak (1878—1948), valamint az apátsági épületek utóélete miért nem kapott helyet a kötetben. Ha figyelembe vesszük, hogy Z. Stemegg Mária a Szent- gotthárd környéki szakrális emlékek számbavételére is kitér, úgy az egész általa feldolgozott művelődéstörténeti problémakört a kötet legnagyobb feladatának tarthatjuk. Rendkívül gazdag és szép illusztrációs anyaga, talán a kötetben aránytalanul nagy jelenléte, irodaiam és forráskezelése a Szentgottnárd-kötet legszuverénehb dolgozatává avatja. Szó sincs anról, hogy minden problémakör egyforma súllyal szerepel a kötetben, megoldásban sem: nem egyenrangú dolgozatok találkozóhelye a szentgotthárdi gyűjtemény. Két igen fontos kérdésre azonban hadd hívjuk fel a figyelmet. Szentgotthárd legújabb kori történetének elemzése nélkül elképzelhetetlen a felszabadulás utáni korszak megértése. Az a történeti fejlődés, amely révén 1894—1902 között megszületett a szentgotthárdi gyáripar gerince (dohánygyár, óragyár, selyemszövőgyár, kasza- gyár), amelyeket kisebb üzemek és az egész környéket kiszolgáló kisipar csatlako1050
