Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 11. szám - Bariska István: A szentgotthárdi szembesítés (Szentgotthárd - Helytörténeti, művelődéstörténeti, helyismereti tanulmányok)
zott, az a felszabadulás utáni iparstruktúra alapjává is vált. Kiss Mária és Krániltz József többék között ennek felvázolására vállalkoztak. A két világháború közti korszak Trianon következményeivel, a világgazdasági válsággal terhes. Nem mindegy, hogy mennyire tudták ezek a problematikában oly fontos dolgozatok az alapvető fejlődési irányokat megszabni, hiszen ebben nemigen támaszkodhattak előzményekre. Az összképben, Szentgotthárd legújabb kori történetének megértésében a legtöbb újat e két dolgozat hozott. Nélkülük nem lehetne megérteni a helyismereti dolgozatokban érzékeltetett fejlődésképet. Tartozunk azzal a számadással, hogy milyen volumenű ennek a kötetnek a tematikai vállalása. Az első részben nyolc szerző kapott helyet, így Csiszár Károiy: Szentgotthárd geológiai és természetföldrajzi viszonyai, Valter Ilona: Szentgotthárd története a mohácsi vészig, Barta Gábor: A társadalmi és gazdasági fejlődés főbb vonásai 1526—1734, Perjés Géza: A szentgotthárdi csata (1664. VIII. 1.), Simonffy Emil: Adatok a társadalomtörténethez XVIII—XIX. században. (Különös tekintettel az úrbéres viszonyok alakulására), Kiss Mária: Gazdasági-társadalmi és politikai viszonyok 1918 és 1945 között, Kránitz József: Szentgotthárd 1945—1975, Kovacsics József: A népesség fejlődéstörténeti vázlata (1787—1970), míg a kötet második részében nyolc szerző hét tanulmánya szerepel, így Zlimszkyné Stemegg Mária: A szentgotthárdi ciszterci apátság története és művészeti emléked (1183—1878), Szilágyi István: A városkép alakulása az 1800-as éveidtől, Biankics István: Adatok a munkásmozgalomhoz, Hodászi Ede Adalékok az islkolaügy alakulásához, Kuntár Bajos: A köz- művelődés lehetősége és alakulása, Janny Géza: Az egészségügy, Wolfif János—Szabó László: Sport és testedzés. A puszta ismertető felsorolás is elárulja, hogy a kötetben valóban nem azonos szintű feladatok találkozásáról van szó, ami persze az anyaggyűjtésben és a kivitelben is érzékelhető. A kisebb témák roppant szellemes és nívós megoldása jellemzi Szilágyi István és Hodászi Ede munkáját is. A végső eredményt tekintve, a kötdt összhatását elemezve igazságtalan volna összehasonlítást tenni a helyismereti tanulmányok kárára. A Szenltgotthárd-kötet ugyanis a maga nemében igen nagy vállalkozás. Arra gondolunk, hogy ez végül is helyi menedzselésű munka, amely persze magán viseli a módszerrel járó hátrányokat is. A kötet arányait, szerkezeti és tematikai egységét az egész vállalkozás organizá- torai, a szerkesztők garantálják (ha imódjujt van rá). Több szerzős munka esetében — miiként ennél a kötetnél is —, szerepük rendkívüli módon megnő. Ha valamiért igazán méltányolni lehet Kuntár Lajos és Szabó László szerkesztői törekvéseit, akkor a teljesség iránti igényükért igen. Ezzel ugyanis az ilyen helyi, elsősorban adminisztratív eszközökkel létrehozott kötetek nem kerülnék a provincializmus és a szemléleti elfogultság veszélyzónájába. Mégis, a Szantgötthárd-kötet olvasása közben az az érzésünk, hogy nem sikerült arányos opust létrehozni. Ez a módszer következménye. A helyi menedzselésű és az ún. hivatásos kiadók között e tekintethen az az alapvető különbség, hogy míg az előbbi főleg „utószerkeszt”, addig a profi kiadók részletes szinopszisok alapján inkább „eiőszenkesztenek”. Éppen az arányok betartása miatt. Nem mindegy, hogy a szerző hozza-e a témát vagy a téma a szerzőit, hiszen csak ez utóbbi esetben biztosíthatók előre a szükséges léptékék. A szentgotthárdi tanulmánykötet esetében valóban az történt, hogy jobbára a szerzőkhöz igazodtak tanulmányok, azaz inkább egyfajta szereposztás történt tematikai elosztás, tagolás helyett. Az ennék ellenére is rendkívülire sikerült vállalkozásban így nem sikerült az eredeti célt, a monográfia műfaját garantálni, másfelől ez kiihatott a tanulmányok közlési sorrendjére. Jóllehet a szerkesztők már csak kész adottságként kezelhettek Utólag az elkészült munkáikat, ebben a kényszerhelyzetben szerencsésnek mondható megoldást választottak. Az átfogó kronológiai sorrend helyett a kötetet két részre osztó műfaji és tematikai elv mellett döntötték, de e két részen belül már határozott kronológiai sorrendiséget alkalmaztak. Ennek érzékeltetésére kapta az egész kötet a „helytörténeti, művelődéstörténeti, helyismereti ta1051
