Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 2. szám - Csonka Gyula: Doni napló (dokumentum)
November 20-án. Öröm ér bennünket. A szerelvényt elviszik az autók, most már k-öny- nyebb lesz a menetelés. 24 kilométer után beérünk A rohan,gelsk o jóba. November 21-én 22 kilométerre Rog-ovatoje. November 22-én, vasárnap 20 kilométer Szkupoj-Botudam. Itt lesz a kiképzőtáborunk egy-két napos .pihenő után. November 23-án-. Ma sikerült egy kis burgonyát találni. Nagy az öröm, mert lehet főtt krumplit enni. Délben a Tótlhtal elvittük egy orosztól a lovat szánkós- tól, és átmentünk a másik faluba szánkózni. Itt a lakosság ki lett szórva a házaiból, hogy legyen hely a katonáknak (nekünk). Négy-öt család húzódik egy viskóiba, és mezítelen gyerekek az utcán. Ez a háború. November 24. Még mindig pihenünk. Ma érkezik a parancs az óvóhelyek készítésére. Nagyon lassan megy a munka a fagyos földiben, kis gyalogsági ásókkal-. A kosztunk is nagyon gyenge. Bizony sokszor hazagondolok, de jó lenne meleg szobába [n], asztalnál még egyszer jóllakni. November 25. Még -folynak az ásási munkák. Az éjijei nagy hóvihar dühöngött, befújta az utakat. A kenyér is egynapi késéssel érkezett meg. November 26. Egyhangúan telnek a napok. Néha egy orosz gép húz el nagy magasságiban, de nem támadnak. Ügy látszik, nagyon gyengék. November 27. Folyton a szél és a vihar dühöng, csak úgy nyögnek a rozoga viskók. Az élelmezésünk nagyon gyenge, de éjjelenként krum-plit szerezni járunk puskával. Talán a muszkának az utolsó élelmét visszük el; hiába sírnak, az éhség nagy úr. November 28. Ásunk, de nehezen megy a kis gyalogsági ásókkal, mert fagyos a föld, és a vihar betakarja hóival. Csak élünk itt az Isten háta mögött. November 29. Ma Advent első vasárnap [ ja] van. Közeledik karácsony, a szeretet ünnepe. Délelőtt 10 óra. Most otthon harang zúg -és ünnepelnek, és talán nap süt, itt pedig nem látunk a vihartól. November 30. Reggel hétkor a mezőn lövészárkot ásni, de nem tudtunk, mert nem láttunk a hótól, és ez a hó nem olyan, mint nálunk. Mint a tűszilánkok, úgy szúrják a bőrt. Ma írtam haza légipostán, talán hamarosan kapók választ. December 1. Az állásainkat építjük. Még mindég ez az egyhangú munka járja. December 2—3. Ma elküldtem- a zsoldomat, 50 -pengőt, de mit ér ez, kié lesz vajon. Mikor meg vannak itt számlálva a napjaink. Egy szép napon megszűnik minden, és a muszka föld hullik ránk — mint a nóta mondja: Ma még piros élet, Holnap sötét álom. Dehát mindegy, ez a sorsunk. Míg otthon a meleg szóba, családi kör várja mindnyájunkat, mi pedig mint kivert -kutyák szenvedünk itt a vad muszka télben, éhezve lés tfázva élet- halál között. December 4-én. Sikerült búzát szerezni, és itt bizony elég kezdetleges módon, kézzel hajtva őröltük meg. Két óra hosz- szat tartott, míg 115 kilót megőröltünk, és már sülnek is a kenyerek. Egy kicsit gyanús a formájuk, de nem éhezünk már. 103
