Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 11. szám - 100 ÉVE SZÜLETETT BABITS MIHÁLY - Lőrinczy Huba: Virág a centenáriumra (Rába György: Babits Mihály)
LÖRINCZY HUBA Virág a centenáriumra RÁBA GYÖRGY: BABITS MIHÁLY „Legyen lelked szabad, legyen hangod igaz az 0 ünnepségén.’’ Babits: Petőfi koszorúi Valóban ritka öröm: könyrvtkiadásunik ez egyszer az ünneplők közé szegődött maga is. Nem megkésve, az utolsó pillanatban (vagy mi még rosszabb: az évforduló után) jelentette meg e monográfiái:, hanem épp a 'kellő időben, a centenáriumi kampányt előzőén kíbálva lehetőséget elmélyülésre, meditációra Babits tisztelőinek. S az sem kisebb öröm, hogy oly könyvet adott közre, amely — azonnal mondjuk ki — csakugyan méltó hommage századunk egyik legnagyobb magyar alkofója-gondolkodója előtt. Másként kell eztán látnunk, értelmeznünk Babits Mihályt, mint szoktuk volt többnyire az utóbbi évtizedekben; a költő új, a korábbiaknál autenfdkusnbb arcát mintázza elénk a kismonográfia. Korántsem váratlanul s véletlenül. Szerzője, Rába György több szempontból is kiválóan alkalmas a korszerű, félreértésektől, előítéletektől ment Babits-portré megrajzolására. Illetékessége (ma divatos szóval élvén: empátiája) mindenki másénál nagyobb tán. Rangos költő, műfordító, irodalomtörténész ő egy személyben, kompetenciája az életmű egészének hiites meglatolására nyilvánvaló ekként. Belülről, alkotóként is ismeri a líra műhelyét, mihez jobbadán csak kívülről közelíthet a „szimpla” irodalomhistorikus. Fölényes értője Rába György a Nyugat első nemzedékének, kutatója Füst Milánnak, monográfusa Szabó Lőrincnek, s roppant tágas világirodalmi horizontja is. Poétaként tudója, műfordítóként átültetője a modern költészet megannyi vívmányának és nagyságának. S az irodalomtörténész s a fordító Rábára föltétlenül érvényes a maxima, mit az olvasóról vetett papidra Hermann Hesse egykoron: „Er (der Leser) muss den Weg der Liebe gehen, nicht den der Pflicht.” Jelzi a szeretet, vonzalom hatalmát az a küzdelem (is), amelyet szerzőnk a Ba- bits-oeuvre -minél tökéletesebb elsajátításáért s interpretálásáért immár több évtizede vív. Résztanulmányainak sokaságát nem is említvén, e mostani könyve a negyedik szintéziskísérlet. Az első, szükségképp a legkevésbé érett összegezést A magyar irodalom története 1905-től 1919-ig c. vállalkozás (Bp. 1965.) egyik fejezeteként publikálta. Követte ezt a műfordító Babitsról is készült számvetés (A szép hűtlenek Bp. 1969.), 1981-ben a lírikus 1903 és 1920 közötti útját föltérképező, terjedelmében is impozáns monográfia (Babits Mihály költészete) látott napvilágot, hogy a legfrissebb, centenáriumköszön-tő munka az életmű egészével nézzen szembe újfent. Szintézis kettős értelemben is ez utóbbi. Alkotó, számtalan utalás, idézet, továbbgondolás formájában pulzáló feldolgozása mindamaz értéknek, mit a Babits-szakirodalom eleddig felhalmozott, összegezése, kifejtése egyszersmind a Rába képviselte, nagyívű és szuverén koncepciónak. Az aggályosán precíz filológus, az alapkutatástól vissza nem riadó szakember és a teljes oeuvre-ben gondolkodó tudós ád egymásnak találkát a monográfia lapjain: a kis tények erdeje fölé nagy összefüggések boltozódnak. Jellemző a faktumokat és az elvonatkoztatást, a konkrétumok fölé hajiást és a távlatos kipillantást egyaránt sokra becsülő, párfogadomkónt érvényesítő szerzőre: bár megtehette volna, mégsem érte be azzal, hogy igazodván a sorozat (a Nagy magyar írók) igényeihez, szűkös terjedelmi adottságaihoz, könyve első felében kivonatolja, kényszerűen összezsugorítsa csupán tulajdon 1981-es Babits-elemzésónek okfejtését, roppant gazdagságú bizonyító anyagát. Sort kellett kerítenie erre is, ámde gondja volt reá, hogy újabb kutatási eredményei és szempontjai — bármi röviden— szintúgy beépül1027
