Életünk, 1983 (21. évfolyam, 1-12. szám)
1983 / 11. szám - Csua Amiredzsibi: Data Tutashia (regényrészletek, Bíró margit és Komlósy András fordításai)
Budaráék gyászolták a veszteségüket. Hogyne gyászolták volna! De Daitának se lehetett szavát venni, én mondom neked. Addig nem is tudtam, hogy képes így bánkódni meg szamorodni. Annyira elkeseredett volt és komor. Egy nap Data hirtelen felderült, örültem, hogy visszatért a régi kedve, de valami azt súgta belülről, hogy különös dologra készül. Megkérdeztem. Szombatig semmit sem mondott. Szombaton aztán ország-világ előtt bejelentette, hogy pénzt ad kölcsön Budaráéknak, és vasárnap együtt megy velük BarakajeVkába, hogy tehenet és lovat vegyenek. — Miért csinálod ezt? — kérdeztem tőle. — Azért, miért megtehetem. Akkor meg miért ne tenném! — válaszolta Data. Megcsóváltam a fejemet és nem szóltam egy szót sem. Még sötét volt, araikor elindultok együtt mind a hárman. Este tértek vissza. Két tehenet hoztak, mindkettőt borjastul, meg egy szép lovat. Data értett a kiválasztásukhoz. Egyetlen lélek sem várta őket a piactéren. Még az orrát se dugta ki senki, a függönyök mögé húzódtok, onnan lesték az eseményeket. Budaráék napszámosokat fogadtak, kiásták a földből a tuskókat, hogy krumplit 4s gabonát vethessenek bele. Vettek vetőmagot, szántottak, vetettek, boronáitok. Befejezték a házat, megvették, amire szükségük volt, disznókat, baromfit kezdtek tenyészteni. Nem bírtam már tovább, és egy napon megkérdeztem Datától: — Mennyit adtál Budaráéknak, hogy így megtáltosodtak ? Data rámnézett. Nézett egy darabig, aztán újra nekiesett a fejszével a deszkának, és azt mondta: — Neked Ti'kva, mi bajod van abból, hogy meggazdagodtok? — Ugyan mi bajom lehetne? De ha te bajiba kerülsz, azt hiszed, hogy ezek a Budaráék és a hozzájuk hasonlók majd segíteni fognak rajtad? — Én nem kerülök soha olyan bajiba, hogy szükségem legyen az ő segítségükre — fordult felém Data. — Meg vagyon osod nak, a tehetős ember pedig könnyen tehet jót. Aztán ha találnak valakit, aki rájuk szorul, ők is úgy fogják majd segíteni a (bajba jutottat, ahogy én segítettem őket. Ha én kerülnék bajba, rajtam még az sem segíthetne, ha maga a helytartó lenne ia keresztapám. — Majd meglátjuk! — nevettem el miagaim. Én már akkor rájöttem, hogy miféle népség ez, amikor Budaráha a tejjel teli kanosót az istállóból mindenki szeme láttára és bosszúságára hordozta be a házába ... Meglátjuk, ha megérjük ... — Mégis mennyit adtál? — Háromszázat. Magamtól adtam. Kölcsönbe. Ajándékba is adhattam volna, de az ember maga dolgozzon meg a tulajdonáért. Az ajándék nem gyarapít, nem marad meg az embernél. Kitavaszodott, hazajöttem. Elvégeztem a vetést, elrendeztem a dolgaimat. Megint visszamentem a faluba dolgozni. Nagyon rossz hangulatban találtam Datát, de sehogy se tudtam kiszedni belőle, hogy mi bántja. Eljött az ősz. A falu lakói betakarították a termést. Budara és Budámba rengeteg búzát és krumplit takarított be, rengeteg főzővajat és sajtot tettek ei, tíz pudos disznót vágtak. Datának is kifizették a tartozásukat, de hol voltak már azok a kedves, udvarias és jóságos Budaráék, akik kezdetben voltak! A vaksi Budara kezdett ©gyre jobban látni. Budáimba felhagyott az erdei munkával, otthon ült, kötéssel és házimunkával foglalatoskodott. „A családot kell gondozni” — mondta. Budara, az isten tudja hornnét, szerzett miagának egy sánta napszámost. Anniafc a sántának az esze is jócskán hibádzott, folyton vigyorgott és motyogott magában. Hajnaltól napestig dolgoztatták, húsz kopeket fizettek neki egy napra, majd leszakadt a dereka a szerencsétlennek. Nem, nem volt felesleges ember ez a sánta, minden faluinak szüksége van egy bolondra, de ennyi munkáért húsz kopeket fizetni istentelemség, sőt valóságos bűn volt. Mondta is ezt Data Badarának. — Egy bolondnak nincs többre szüksége — válaszolta Budara. Azt látnod kellett volna, hogy hogyan járt haza Budara az erdőből: elöl ő maga, mint valami uraság, mögötte a bolond Szerva, alig vonszolja magát, cipeli Budara 978
