Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 5. szám - Váczy Péter: Az angyal hozta korona (tanulmány)
fűzi egymás után az eseményeket. Amellett valósághű, megbízható krónikás. Viszont mennyire szűkszavú és pártrahajló az Ottó-történet magyar előadása! Ottó történetére mindössze három fejezet (191, 192, 193) jut, de így sem egységes. A 191. fejezet már mindent elmond Ottóról, amit érdemes tudni róla. Pártállását elárulja, hogy jó érvekkel kiemeli uralmának törvényességét. Szánalomra méltó sorsát a balcsillagzatnak tulajdonítja. A két másik fejezet tulajdonképpen pótlás Ottó történetéhez, melyet a 191. fejezet már végig letárgyalt. A 192. fejezet „nem hallgathatjuk el...” bekezdéssel a korona elvesztésének történetét Ottó ellen fordítja, tehát szerzője az Anjou-ellenpárt javát nézte. Ugyanis az Ég ezzel adta tudtára, hogy Ottó a birtokba vett koronát nem tarthatja meg, mint ahogy a koronával a királyságát el is vesztette. A 193. fejezet ugyancsak pótlólag ismerteti az Anjou-párti budaiak kiszabadulását Vencel cseh király fogságából és véres bosszúállásukat. Az utólagos pótlás ismérve az is, hogy e két utóbbi fejezet hiányzott abból a példányból, melyet a Pozsonyi Krónika szerkesztője vett alapul. Eredetileg a 191. fejezet után közvetlenül következett a 194. fejezet. Az Anjouk krónikása itt foglalta össze az új dinasztia trónra jutásának eseményeit, de csak 1310. augusztus 27-ig bezárólag, amikor is Károly Róbertét végre sikerült a Szent Koronával megkoronázni. Valószínűnek tartjuk, hogy a Szent Korona elvesztéséről szóló 192. fejezet és a hozzá csatlakozó 193. fejezet ettől az Anjou-párti szerzőtől származik. 1311-től kezdve az Anjouk történetéből már csak évkönyvszerű bejegyzéseket találunk, melyek mind Anno Domini szavakkal kezdődnek és irodalmi szempontból erősen különböznék a 194. fejezet írójának előadásmódjától. Ekkor már más író kezében találjuk a tollat. Miután a 192. fejezet írójának helyét és korát megállapítottuk, térjünk vissza hozzá: még van mondanivalója számunkra. Jellemző rá az a mód, ahogyan az úton elvesztett Szent Korona megtalálásának körülményéit igazi csodának értelmezi. Az osztrák rímes krónika szerint a bajorok inkább csak ámultak nagy cserencsé- jükön és égi beavatkozásra nem is gondoltak: daz si die fiúst funden / ze grozen saelden si daz mazen... Nem töprengtek sokat az eseten, hanem máris fordultak és folytatták útjukat. A magyar író viszont azon igyekezett, hogy a szerencsés eset igazi égbéli csodának tűnjék fel. Többször is kiemeli a járókelők sokaságát a közúton, továbbá azt, hogy hosszú időn át hevert az úton a koronát rejtő hordócska. Az időt aprólékos gonddal próbálta kiszámolni. „Alighanem még éjfél előtt kellett elvesznie a koronának, az viszont nem kétséges, hogy csak másnap estefelé találtak rá. Ez el nem titkolható valóságos csoda! Különben miképp volna magyarázható, hogy a sok járókelő közül seniki sem vette észre, csupán az, aki kereste.” Ebből aztán a magyar író le is vonta a tanulságot: „Pannónia nem vesztheti el angyal adta koronáját!” (data sibi corona ab angelo). A hiedelem, hogy a Szent Koronát az angyal hozta az Égből a magyar népnek, már közkeletű lehetett, amikor az Anjou-kori krónikás 1310-ben, tudomásunk szerint elsőként, lejegyezte. A korona megtalálásának e „csodája” emlékeztette őt egy másik csodára, a korona eredetének csodájára. És így jutott arra a következtetésre, hogy nem veszhet el a korona, melyet a magyar nép az Égből kapott. Ezért hívták a Szent Koronát századokon át „angyali koronának” (corona angelica). A rendkívüli esetből csoda lett, égi jel, mely ezáltal alkalmassá vált arra, hogy emberi történéseknek égi igazolást adjon. A Nagyobb István Legenda szerint az egyház és a királyság megalapítását Magyarországon csoda előzte meg. A keresztény hit terjesztését, püspökségek megszervezését már Géza fejedelem szorgalmazta. Ekkor jelent meg álmában egy gyönyörű ifjú, aki átadta neki az Űr üzenetét. Ebben pedig benne foglaltatott, hogy születendő fia mint koronás király fogja mindazt elvégezni, amit ő szeretett volna. A legendaíró ily módon kívánta elfeledtetni a magyarokkal a pogány Emese álmát, mely a jövőt illetően ugyancsak dicsőségesen uralkadó fejedelmeket ígért az Árpádok dinasztiájának. Ebben a keresztény változatban az Ür hírnökét mondhatjuk angyalnak, bár a szöveg nem így nevezi, azonban ez az „angyal” nem hozott az Égből 458
