Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 5. szám - Váczy Péter: Az angyal hozta korona (tanulmány)
koronát, hanem csak üzenetet. Valószínűtlen tehát, hogy erre az angyalra gondoltak volna a magyarok, amikor a Szent Koronát „angyali koronának” hívták. VII. Gergely pápa óta a pápaság főhatóságot próbált ráerőszakolni császárokra és királyokra. Kálmán személyében (10.95—1116) Gergely-szellemű, egyházi pályára szánt Árpád-sarj foglalta el a magyar trónt, aki elődeinél már engedékenyebbnek mutatkozott a pápaság irányában. Az új Szent István legenda, melyet az ő utasítására állított össze Hartvik püspök, már akként adta elő a magyar királyság megalapításának történetét, ahogyan a Szentszék képzelte: István a pápa áldásával és az általa küldött koronával lett a magyarok első királya. Az áldást Róma, ha kellett, engedélynek is felfoghatta, a koronaküldésre pedig mindenkor hivatkozhatott, ha a főség jogán rendelkezni kívánt a magyar trónnal. De a magyar király a pápa hűbér- vagy egyéb uralmát sohasem ismerte el, bár a Hartvik-féle előadást a korona eredetéről készségesen a magáévá tette. Hartvik szerint a koronát a pápa Csináltatta ötvösével és már kész volt, amikor az „Ür küldötte” (domini nuncius) álmában megjelent. Valóban a pápa adta s nem az angyal. Az angyal feladata mindössze any- nyiból állott, hogy közölje vele Isten akaratát: a koronát ne az kapja, akinek rendelte. A Hartvik-féle legendával csupán azért foglalkoztunk, hogy a pápa látomásában megjelenő angyalt szembesítsük a Szent Korona angyalával. A kérdés, úgy véljük, elegendőképpen tisztázódott: a pápa angyala nem lehet azonos a koronát hozóval, semmi közük egymáshoz. Hartvik a római kúria felfogását akarta elismertetni a magyar közvéleménnyel és ez részben sikerült is neki Az új Szent István legenda fiktív története a Szentszék koronafeüldéséről általánosan elterjedt. Ezt hirdette az egyház, de a vele szorosan összefonódott királyi udvar és kormányzat is. A Hartvik- féle koronatan elfogadtatását nagyban előmozdította legendaforméja, melynek a középkorban bizonyító erőt tulajdonítottak. A legendák szövegét úgy idézték, mintha hivatalos okiratok lettek volna. Bár Hartvik szövegéből III. Ince pápa töröltetett egy neki nem tetsző sort, magát a legendát egészben véve egyházilag megerősítette. Mindezek ellenére a magyar társadalom tudatából nem veszett ki annak az emléke, hogy a koronát egy angyal hozta Pannóniának. Ezt a koronát az ország közvetlenül az Űrtől, „a királyok királyától”, nem pedig földi hatalmasságoktól kapta. Hogy valóban az ország szabadságának ez az egyszerű, de annál tündöklőbb megfogalmazása a régibb és eredetibb a Kálmán király által sugallt Hartvik-féle tannál, azt főleg két dolog bizonyítja: bizánci eredete és koronkénti feltűnésének népi jellege. Közös gondolat Keleten és Nyugaton egyformán, hogy minden hatalom forrása az Isten. E gondolat képi megjelenítése azonban már lényegesen különbözött a bizánci kultúrkörben és a latin féltekén, ami más és más szemléleti móddal függött össze. A nyugati ábrázolásokon vagy Isten keze tűnik elő az Ég felhőtakarója alól és nyújt koronát a kiválasztottnak, vagy Krisztus maga ül, illetve áll és végzi a koronázást. Az első változat a keresztények közt mindenhol megtalálható, így Bizáncban is. A második már közvetlen bizánci hatásra terjedt el. Volt azonban Bizáncban egy harmadik típus is, melyet nem találunk már Nyugat korabeli emlékein; itt a közvetítő lények, az angyalok hozzák a koronát, sőt az uralom egyéb jelvényeit is. Nem mintha az angyalok nem volnának régi tartozékai az égi hierarchiának Nyugaton, csak éppen a koron,aküldés hiányzott feladatkörükből. Bizánciban viszont az égd szférából koronával, vagy egyéb tárgyakkal leereszkedő angyal látványa korántsem volt ritka. És ha elvétve Nyugaton is találkozunk az effajta ábrázolásokkal, bizánci hatásra kell gyanakodnunk. E képi példákból néhányat idézünk. Az angyalok kirekesztését ilyen természetű „államjogi” funkcióban latin kul- túrterületen nem tarthatjuk véletlennek. Nyugat királyai és császárjai bizonyára éppen a római császárság örökösével, Bizánccal szemben azt kívánták kihangsúlyozni, hogy hatalmuk közvetlenül Istentől származik. (Dei gratia). Nem tartottak igényt angyali közvetítésre, kapcsolatuk az istenséggel személyesnek mondható. A konstantinápolyi bazileusznak erre az önigazolásra nem volt szüksége. Ezért aztán nagyobb 459
