Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 3. szám - Száraz György: A tábornok XII. (életrajzi esszé)
ségének hódolatát „az államfő pártokon és politikán felül álló személye előtt”. Ugyanakkor Körmenden folyik a legitimisták zászlóbontó gyűlése. Ap- ponyi Albert hangsúlyozza: „a legitimizmus nem egyoldalú királykultusz, hanem az ősi alkotmány kultusza”. Aztán Andrássy Gyula beszél: a cél olyan külpolitika, hogy „a királyt vissza lehessen hozni az ország kockáztatása nélkül”, és olyan belpolitika, amely „egyesítse az egész nemzetet”. A hullámok — zászlóbontás ide vagy oda — gyorsan csitulnak. Bethlen nem bolond: július 10-én a betiltott Az Űjság már megint az utcán van, Űjság cím alatt. Szeptemberben pedig Beniczkyt zárt tárgyaláson háromévi fogházra ítélik, aztán november 12-én a Kúria egy év és nyolc hónapra szállítja le a büntetést. A hentes-gyilkos Ostenburg-csendőrt, Léderert már halálra ítélték, a felesége november 25-én kapja meg az életfogy tot. De az egykori különítményesek egymást pofozzák utcán, kávéházban, ők aztán többet tudnak Be- niczkynél is, s most, hogy kiszorultak a hatalom perifériáira, mind nehezebb befogni a szájukat. November 17-én új ítélet születik a „bombaper” elítéltjei ügyében: valamennyit felmentik és szabadon bocsátják az egy Márffy kivételével. Somogyi és Bacsó gyilkosai ellen persze késik egy kicsit a vádindítvány; majd csak 1929 nyarán készül el, hogy aztán a királyi ítélőtábla 1930 novemberében megszűntesse az eljárást, mert „a terheltek, ha tettüket el is követték, azt... abban a téves meggyőződésben, hogy cselekedetükkel a magyar faj és nemzeti eszme érdekét szolgálják — követték el”. És ott van a Magyar Szocialista Munkáspárt — ők a szociáldemokratáktól a paktum-ügy után kivált Vági-csoport, amelyről a hatalom is tudja, hogy valójában kommunisták — letartóztatottjainak ügye; aztán az illegálisan hazatért Rákosi Mátyás, akit 46 társával együtt fognak el szeptember 23-án. Túl nagy a botrány, túl sok a külföldi tiltakozás, Hetényi főkapitányhelyettes nem győzi cáfolni a rendőrségi kínzásokról szóló híradásokat — ilyen helyzetben nem lehet akasztani, még kommunistákat sem. így hát november 16-án a budapesti törvényszék, mint rögtönítélő bíróság, Rákosi és társai ügyét rendes bíróság elé utalja. November 17-én a Társadalmi Egyesületek Szövetsége „kormányzóelnökké” választja Albrecht királyi herceget, s az evangélikus püspök, Raffay Sándor bibliai idézettel köszönti: „Te vagy-e az, aki eljövendő? Vagy mást várjunk?” Két nappal később az Ottó „királyfi” tiszteletére rendezett díszvacsorán Apponyi reagál ingerülten Raffay messiás-váró citátumára, és másnap — miközben a Bazilikában és vidéki templomokban „Ottó-miséket” celebrálnak a legitimista papok — Albrecht kinyilatkoztatja: eszében sincs pályázni a trónra. December végén beköszönt az esedékes „trianoni árvíz”; román területről zúdul a jeges ár a Körös vidékére, leáll a vasúti forgalom, a lakosság későn menekül, mindenét odahagyva; 80 ezer holdnyi terület kerül a víz alá. A „nagypolitikában” 1925 — Locarno éve. Januárban elmarad az észak-rajnai zóna kiürítése. A német tiltakozásra a nagyhatalmak jegyzékben indokolnak: igaz, hogy a weimári köztársaság igyekszik eleget tenni jóvátételi kötelezettségeinek, de nem tartja be a békeszerződés katonai előírásait. Követelik a rendőrlegénység egy részének elbocsátását, a rendőségi „dróttalan távírószerkezetek” megsemmisítését, gyártelepek és ipari berendezések szétrombolását, a „számfölötti fegyverzet” átadását; kifogásolják, hogy „a gyalogságnál igen sok legénységi állományú egyént kiképeznek tüzérségi szolgálatra, és a lovasság embereit gépfegyverek kezelésére”, s hogy a vasutak szerkezete még mindig alkalmas mozgósítás céljára, a különböző szövetségek pedig „katonai dolgokkal foglalkoznak...” 265
