Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 1. szám - B. Juhász Erzsébet: A nosztalgikus családeszmény két irodalmi példája
B. JUHÁSZ ERZSÉBET A nosztalgikus családeszmény két irodalmi példája A mai család szépirodalmi ábrázolása gazdag, de tükrözi azt a válsághangulatot, amely az életben is érezhető. Az irodalomban egyaránt helyet kapnak a hagyományos és a modern, kialakulóban levő családformák problémái. A régi családtípusok felidézése vagy a megőrzésükre, átvételükre irányuló kísérletek leírása rendszerint nosztalgikus hangnemben történik. Viszonylag kevesen örökítik meg az összetartozásnak azt a szinte fetisizált képét, amelyet Szabó Magda ápol és hirdet, s amely Gyergyai Albert könyvében himnikus formában válik a hálás és szeretetteljes megemlékezés tárgyává. A fiatal írók műveiben ez a vágy többnyire nem ilyen konkrét, hanem valamilyen vágyott, de ugyanakkor túlhaladottnak érzett ideálképhez kapcsolódik. Mindenesetre nagyon erős a családi élet kiegyensúlyozottságának, állandó • ságának, a családi forma nagyobb biztonságának az óhaja. Ezt látjuk a hagyományos család emlékét idéző s a modern családok nehézségeit, problémáit bemutató irodalmi családminták esetében is. A nosztalgikus hangnem ebben a vonatkozásban szinte a hetvenes évek prózájának egészében érzékelhető. Ez a nosztalgia megvalósítható és megvalósíthatatlan ideálokat fejez ki. Ezek az ideálok esetleg kettősen illuzórikus tartalmat hordoznak: egyrészt nem mindig bizonyulnak reálisnak, ha összevetjük őket a szociológiai értelemben vett hagyományos családtípussal; másrészt az írók maguk is tudják, hogy az emlékek örvényéből kiragadott epizódok, minden szépségük ellenére, a gyakorlati élet szempontjából idejétmúlt elemeket idéznek, letűnt formákat, amelyek a fejlődés normális iránya szerint visszahozhatatlanok. Mégis, a családábrázolásban ott van a hagyományos családban megélt reális élmény szépsége, valamint a modern családforma sok vonatkozásban hasonlóan kedvező lehetősége is. A nosztalgikus családeszmény irodalmi megjelenése igazolni látszik a szociológiai kutatásnak azt a megállapítását, hogy a családi együttes egyre inkább jövedelmi és fogyasztási egységet képez. 1 Az eszmény tartalma ellentétes ezzel a funkcióval, legalábbis e funkció öncélú, elidegenülést szülő gyakorlatával. A szépirodalmi ábrázolásban a fogyasztás tárgyiasult formái inkább a szimbólum szerepét töltik be, esetleg egyértelműen érzelmi tartalmat kapnak (például, a hajdani közös otthon mint az élmények helyszíne), s a hangsúly a családtagok közötti érzelmi kapcsolatokra, a családon belüli interakciókra, a párkapcsolatok morális tartalmára esik. Természetesen az érzelmi tartalom a családi élet konkrét keretei és feltételei között fejeződik ki, s el kell választanunk a család különböző funkcionális, gyakorlati eredményeit az egyes családtagok önmaguk által interpretált életmódbeli, s méginkább érzelmi pozíciójától. A hetvenes évekbeli írók legtöbbje, akár memoárt ír, akár nem, számos családélményt a gyermek szituációjából tekintve idéz fel. Ebből következik, hogy a hagyományos családot szinte teljes egészében, de még gyakran a mai családot is, a gyermeki biztonság mértéke szerint ítéli meg, s ebből a szempontból nézve a ha gyományos család, sőt a hagyományos nagycsalád lenne ma is a legideálisabb a gyermek számára. A család egykor több funkciót tölthetett be, hiszen bizonyos vo natkozásokban — s főleg a feleség, az anya rovására — kötöttebbek voltak a családi együttélés feltételei. Ugyanígy a nagycsalád a maga tradicionális kereteivel gazdasági, anyagi szempontból, s a gyermeket illetően érzelmi vonatkozásban is, — például azzal, hogy a nevelés feladata megoszlott és nem csak az anyára és apára hárult — nagyobb állandóságot és biztonságot nyújthatott. Nem állíthatjuk, hogy amikor a szépirodalmi művek a mai családot ábrázolják — minden nehézségével, hátrányával és buktatójával együtt — és amikor új formákat, s a meglevő formáknak 85
