Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 1. szám - B. Juhász Erzsébet: A nosztalgikus családeszmény két irodalmi példája
új tartalmat keresnek, mindebben a hagyományos családi együttes iránti konkrét óhaj nyilvánulna meg. Inkább a már örökérvényűen megszépült biztonságos menedék, a gyermeki kibontakozást segítő háttér szerepét illeti ez a nosztalgikus hangnem. A szépirodalmi művekben kifejeződő családeszmények azonban nemcsak a múlt megszépült emlékeit idézik fel, hanem valamilyen aktuális (gyakorlati feltételekben és érzelmi tartalmakban kifejeződő) hiányt is jeleznek. A nosztalgikus családeszmény átfogó jelenvalóságának különösen szép példája Vathy Zsuzsa Az ősi háztető2 és Bereményi Géza Legendárium3 című műve. Ez a két kötet ugyanakkor jól képvisel két olyan szélső pólust is, amelyek között a nosztalgikus családeszménynek a mai irodalomban fellelhető változatai elhelyezkednek. Vathy Zsuzsa kisregénye már címével is kifejezi nosztalgikus intencióját. Az ősi háztető rekviem a közös otthonért, amelyet lebontásra ítéltek. Ez a körülmény szimbolikusan kifejezi, a szép emlékek színterének pusztulásán túl, a nyomaiban még létező, de halódó és elmúlásra ítélt életforma felszámolását is. Ezt a fordulatot a szülők és a gyermekek (az egyetemista lány, Annuska és a kamasz fiú, Csorna) egyaránt fájdalommal veszik tudomásul. A kisregény négyüknek az emlékekkel és a valósággal folytatott küzdelméről, a családi összetartozás idillikus színterének átváltozásáról és kényszerű átminősüléséről szól. Bereményi Géza Legendáriuma több generációt átölelő családregény, illetve ahogyan ő jellemzi: „Egy meglehetősen zilált sorsú közösségé, melynek tagjai már ré- ges-régen nem élnek együtt, csak tudomást vesznek egymásról időnként valami számukra érthetetlen szabály miatt. Elindulnak különböző időszakaikból, és az útjaik kereszteződnek néha. E találkozásoknak kisebb-nagyobb jelentőséget tulajdonítanak. Olykor telefonálnak, levelet írnak egymásnak.” Ez a családforma nagyjában-egészé- ben, megfelel annak a „módosult kiterjedt család” elnevezésé formának, amely, mint Marvin B. Sussman és Lee Burchinal írják „olyan struktúra, amelyet egymással érzelmi szálakkal és saját választásuk alapján összekapcsolódó magcsaládok alkotnak”^ s amelynek „összetartozásában” a közlekedés és a távközlés modern, gyors formái is szerepet játszanak. Ügy látszik, Bereményi, aki egy nagycsalád sorsát mutatja be az ezernyolcszázas évek elejétől napjainkig, a családformának ezt a változását tudja érzékeltetni. Az idő tényezője mindkét regényben fontos szerepet kap. Az ősi háztetőben az idő ejti áldozatul a régi szokásrendszereket, életmódfeltételeket, s a családi együtt- léttől is új normákat követel meg, miközben általuk óhatatlanul emberi sorsokat változtat meg erőszakosan és személyiségeket sért. Bereményi méginkább az idő sodrában mutatja be az egymást követő nemzedékek sorsát (noha az emlékek nem szabályos kronológiai sorrendben követik egymást), s méginkább a hármas viszony- rendszernek, az időnek, a társadalmi-történelmi rendnek és a fejlődés ütemének, irányának függvényeként mutatja be az egyéni sorsokat, a család (családok) változását, formálódását, illetve deformálódását. Negyedik összetevőként ezeket a változásokat a szubjektum, a személyiség sajátos predesztináltsága szabja meg. Vathy családeszménye nyíltan nosztalgikus. Az egynemű témaválasztás, a rekviemjelleg is megszabja ezt a tudatosan vállalt szándékot. Bereményi nosztalgikus családeszménye rejtett, illetve inkább csak nyomokban és végeredményében mutatkozik meg a Legendárium lapjain. A különbségben szerepet játszik az is, hogy a regényekben megjelenített „valóság” milyen jelentőséget kap maguktól a művektől. Vathy az érzelmi tartalom kiemelése céljából a valóságnak ok- és háttérfunkciót szán. Bereményi könyvében vagy egyenrangú az érzelmi és a tárgyszerű viszonyok rajza, vagy pedig a valóság konkrét hatását, eredményét mutatja be az író és az érzelmi reakciókat csupán sejteti. Vathy kisregényének nosztalgiatartalma kettős: szól a múltnak (személyes és személytelen formában egyaránt), s a jelennek, midőn megértéssel fájlalja az egyéni sorsokban azt a törvényt, amely az idő, a változás formájában sebet ejt a korosodó embereken. Helyszín és szokásrendszer formájában az életmód régi és új változata ütközik meg, s az ebből fakadó konfliktusok keltenek nosztalgikus érzéseket, hiszen olyan átalakulásokkal kerülnek szembe a szülők, amelyek kikerülhetetlenek. Bereményi nosztalgikus családeszménye szintén kettős 86
