Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 10. szám - Jánosy István: Niobé - Rákhel, Platón Diónról, Szókratész II. (versek)
JÁNOSY ISTVÁN Niobé - Rákhel Hervay Gizella halálára Holló szárny fellegek, Suhog az eső, a hosszú szál, sűrű szál Ararát-eső. Lenyilazott gyerekei közül felmagásló kőoszlop Niobé merül el ott könnyár-esőben. Mögötte vérvörös fák tüdőlebeny-ágai hajladoznak suhintó szélben. Ekkora fájdalomhoz képest még a Niobéé is kevés! Ekkora kínnak még Rákhel is csak a felét élte: fiáit ölték, férje megmaradt. Így nem maradt hazátlannak idegen-egyedül, hogy rá reménynek is csak a rozsdás-szögesdrót-éj terül. Hiszen megértjük újra meg újra: Niobénak már nincs fény, nincs virág, csak betonromok közt roncsolt kisbabák. Mit ér az ember, ha csak rombol, tagad? Ily nagy fájdalmakat meddig fogsz még eltűrni, Vakvilág? Mikor térsz igaz útra, hogy megvigasztald a megbántottakat? 900
