Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 10. szám - Weöres Sándor: A kétfejű fenevad, avagy Pécs 1686-ban (tragikomédia)
látok — Ludwig von Baden, meg sem ismérsz? BADEN (fel se áll, zabái): Mm. EVELIN: Az őrgráf úr, a balkáni hadjárat diadalmas vezére, atyámnak kedves vendége. Most nagyon fáradt, nem is csuda. Itt Kőszegen nálunk pihen nehány napig,, s megy a harcba vissza. SUSÁNNA: Megártott néki a harcban a sok kantinoslány meg markotányos- né. Vérrozsdát s agylágyulást szerze ily iflan. Ludwig, hát gyagya lettél? BADEN (nyilván nem akar Susával újra barátkozni; tele szájjal bólint): Mm. SUSÁNNA (leül, Evelin szintén): Ambrusodra gondolsz-e még? EVELIN: Nem is tudom .. . Álmomba gyakran visszajár, ébren már alig gondolok reá. Mátkaságunk soha fel nem bomolt, de immár olly távoli, hihetetlen. (Kint csecsemö-bőgés.) SUSÁNNA (kifelé kiált): Ambrus, ringassad ! EVELIN (meglepve): Ambrus itt van?! SUSÁNNA: Ha megengeded, épségben visszahoztam teneked. EVELIN: De miféle gyermeksírás ... SUSÁNNA: Az én kisfiam, most öthónapos. EVELIN: Nem is tudtam, hogy néked férjed-urad vagyon. SUSÁNNA: Nincs férjem-uram. Csak gyermekem. Férjem ha vóna, hangasab- ban ordétana. '(Kifelé kiált.) Ambrus, önts a szájába egy kis tejet! EVELIN (ijedten): Csak nem az én jegyesem tül való? SUSÁNNA: De igen, szívem. Ne sajnáld tülem, nem bitorlóm tovább Ambrusodat. Pécsről együtt menekültünk, több mint egy évig bujdostunk — Ludwig látá ama letarolt vidéket, mekkora nyomorúság van ottan! BADEN (rág és bólint): Mm. EVELIN (sír): Kiraboltatok éngem! S eljövétek szemlélni a vesztest? Elvégre haggyatok magamra • önyűimmel, az ki e világon egyedül maradtam. SUSÁNNA: Ne vegyed úgy szívedre. Nem tudod az ottani helhezetet. Ollyan csak a borzasztó álomban existál. Leperzselt falvak, kormos vályog-falak, s a szántások helyin véghetetlen bozótok, pusztaság. Ott mégis emberek támolog- nak, és nincs mit enniök. Az anya ennen tomporábul szeletel, sütni a picin- nek emberhúst, mert nincs más. Laktunk Ambrussal hóban, zsombékban, feldúlt temető koporsajában, s csak ritkán valamelly megmaradt gunnyóban. Ha éhtül már haldokoltam, adott Ambrus a véribül egy csuporral. Vagy mikor ő nem bírt menni tovább, én adék vért innya nékie. Hát így vánszorogtunk az elhagyatott déli vármegyéken kö- rösztül. S tudod, akik halálos nyomorúságba jutnak, egyebet mit tehetnének, gyereket csinyálnak. Ne csudáid, ha fáttyúnak vagyon —• inkább csudáid, ha- hogy életben vagyon; kemény kis legény, illyen környülállások közepeit megmaradt. EVELIN (pityereg): Értlek. Nem is neheztelek, megbocsájtok. De Ambrus most -már a tiéd. Keljetek egybe, hogy kisfiátoknak tisztességes neve légyen. SUSÁNNA: Csacsi vagy Evelinám. Ambrussal nem vagyunk egymásnak szeretői, csupán egymásnak istápolói; de már az is elmúlt, ö deák, én fenséges kisasszony. Kölkemnek nem adom a káposztalészagú Bornemissza prédikátor nevet. Az én gyermekem Báthory Farkas herceg, mivel egy elhagyott farkas-odúban született; s ha ki attya felül kérdez: hát az ő attya a háborús hontalanság, a keserves kiszolgáltatottság, ahol minden megesik.-EVELIN (bánatosan): Hiába — nem tudnám őtet visszafogadnom. Tudod mit? Visszafogadom a szívembe, de véled s a picinnel egyetemiben; tehát ha eddig szerettem, ezután háromszorosan szeretem. Hanem felesége nem leszek. (Simogatja Susánna hermelin-prémjét.) SUSÁNNA: Soha se láttál még ilyen köpenyt? EVELIN: De láttam, a császárnén. Hermelin-bunda. Csudálatos. SUSÁNNA: Teccik neked? Édesem, a tiéd. EVELIN: No nem! Az nem lehet. Illyen prém többet ér, mint egy mostani szegény vármegye. Nem is mondád komol- lan. SUSÁNNA: Egy évi bujdosáson által viseltem, külsejét befelé fordítva, hogy holmi rongynak láttassák. Nem is rablá el senki, pedig majdnem mindent elvittek, még az öszvegyűjtött kenyérha897
