Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 1. szám - Tarján Tamás: Bereményi Géza, a drámaíró
gatásában az író egyik vissza-visszatérő problémája kap kifejezést: az önazonosság kérdése. Hogyan lehet az ember az, aki? — erre is választ keresnek a Bereményi- művek. A felelet csak egy szilárd személyiség felől képzelhető el. (A Legendáriumban az „apám apja, a nagyapám” típusú megnevezések egyes szám első személyű viszonyítása jelezte, hogy az „én” volna az „origó” — csakhogy minden fejezetet más én adott elő.) Halmi János mindenen átgázoló törekvése, hogy önmagával azonos lehessen — s mert csak ez a törekvés hajtja, önmagát is elveszejti. A mindenek fölött való önazonosság: az elnemidegenedettség itt pusztítóvá lesz. Hamlet vívódása Halminál közönnyé fordítódik. Shakespeare hőse nem tudja elszánni magát a tettre, Bereményié engedi megtörténni az eseményeket. (Ophé)Lili- jét iskolatársai kamaszkori szexuális éhsége csillapítására passzolja át, anyja ön- gyilkosságát nem veszi komolyan, Pilis-Polonius közvetve őmiatta hal meg. Sőt, még az igazi apja is: Halmi-Hamlet mintegy végez atyja szellemével. Bereményi eredeti, a két nemzedék viszonyát jellemző ötlete, hogy ugyanakkor az idősb Hamlet-Halmi „szelleme” — egy megszólalásig hasonló őrült alakjában — Halmi-Hamlettel végez: megfojtja őt. Halmi — vagy a tékozló fiú: ez a háromfelvonásos tragédia teljes címe. A tékozló fiú, mint a hetvenes esztendők huszonéves generációjának tipikus képviselője Bereményi dalszövegeiben, novelláiban, regényében is fölbukkant. Tékozló fiú a koraérett Halmi János is, de nem apjához, apáihoz, hanem önmagához képest az. Amorális- nak ítélte a kort, amelyben élt, és amorálisaknak maga körül az embereket. Ki akart szakadni a kor és a család, a környezet hálójából — de ezt csak amorálisan tehette. A rossz döntés, a „Nem vagyok köteles!” elve sodorta erkölcsileg mind mélyebbre, öt a környezete, ő a környezetét rántja halálba. Shakespeare-i mennyiségben hevernek a hullák. Fortinbras nem érkezik meg, Halmiért senki nem lövet díszsortüzet, hiszen nincs is miért. Kondor pedig Levente—Laertes-szel mindent felejtve éli tovább az életét. Apa és „fia”. Az eredetitől úgyis el-elkalandozó történet a Hamlet fedezete nélkül is megírható lett volna. Akkor talán a most hiteltelen vagy extrémül túlhajtott részletek is hihe- tőek volnának (Bereményi szívesen hajlik a túlzó különösségre: a groteszk nála néha csak extremitást vagy morbiditást jelent. Emlékezzünk például a Legendárium temetés-jeléne téré, a sír oldalfalába vágott külön üregre...). Az Első és Második rep- rizbohóc abszurd drámákat idéző jelenetei viszont valóban az alapműre rámintázva (Első és Második sírásó) hatnak: ők nem a puszta cselekmény és a nevek, hanem a darab szelleme okán „illetékesek” itt. A kaposvári előadás fontos állomás a fiatal magyar drámairodalom kibontakozásának történetében. Először fordult elő, hogy hibáival együtt is jelentékeny szöveg kongeniális rendező-kortárs kezébe került. (A korábbi esetekben valamelyik föltétel hiányzott: Sárospataky István első drámáját más nemzedékhez sorolódó rendező állította színpadra; Vámos Miklós műveit ugyan Valló Péter személyében kortárs rendezte, de e művek még csak ígéretek; Spiró bemutatkozása szépen sikerült, de közte és Konter László között nem teremtődött meg a művészi egyetértés, együttgondolkodás.) Gothár Péter koncepciója, Pauer Gyula díszlete a kézzelfogható valóság közegében tartotta, mégis a groteszk sejtelmesebb, bonyolultabb régióba emelte a darabot. Amint az egyik színész a próbák során — szellemes hasonlatot találva — ráérzett: „Olyan az egész, mint egy régi, jó szerkezetű óra új pofával, egymásba vájó fogaskerekekkel, van aki felhúzza, van aki olajozza, remélem, jó időben csörög.” Fontos vonása volt a filmrendező-rendező munkájának a filmszerűség kihasználása — fényeffektusokban, jelenetezésben —, és a televízióban rejlő lehetőségek ki- játszatása (a színpadon egy valóságosan bekapcsolt, tehát mindig más műsort sugárzó televízió működött, érdekes esetlegességet is adva a drámának). Valószínű, hogy Bereményi sajátos színházi tapasztalatai és elképzelései részben a film által, azzal ösz- szevetve-spekulálva jöttek létre, másrészt pedig egyes filmiskolák — így a cseh új hullám — biztosan hatott szemléletére. S mint már említettük, maga is dolgozott a filmszakmában. A Halmi „jó időben csörgött”. 1980 őszén viszont újabb — József Attila színházi 83
