Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 9. szám - Pomogáts Béla: A magyar avantgarde utóélete

A felszabadulás után lendületesen vetette bele magát a művészeti életbe, tanulmányaiban és kritikai írásaiban a modern művészet és a közönség találkozását sürgette. 1946-ban az Iparművészeti Főiskola tanára lett, ahol esztétikát adott elő. Mint kiállításrendező is igen fontos munkát végzett, 1946-lban rendezte meg Az elvont művészet első magyarországi csoportkiállítását, majd 1948-ban A magyar képzőművészet újabb irányai című kiállítást. Szerepet vállalt az Európai Iskola megszervezésében, majd Gyarmathy Tihamérral és Tamkó Sirató Károllyal együtt a „Duna-völgyi avantgárdok” csoportját kívánta megszervezni, ebből nőtt ki 1947-ben a „Négy világtájhoz” csoportosulás, illetve az Üj Világkép elnevezésű galéria. Kállai ekkor már a nonfiguratív szürrealizmus híve volt, A természet rejtett arca (1947) című munkájában ennek elméleti megalapozására tett kísérletet. Az absztrakt művészetet a modern természettudományos látásmód eredményeivel hozta analógiába, mint mondotta: „A modern művészet (...) intuitív módon támadt új térképzelete igen mélyértelmű szellemi párhuzamban áll a modern atomfizika világképével és ennek tér-idő egységével”. Fejtegetései erős bírálatot váltottak ki marxista oldalról, s az Európai Iskola megszűnése után Kállai Ernő sem folytathatta tovább munkáját. 1948-ban még megjelent Picassóról írott könyve és A tárgyformálás esztétikája című főiskolai jegyzete, de még ugyanebben az évben eltávolították a főiskoláról, s életének hátralevő éveit magányban kellett eltöltenie.

Mezei Árpád (1902) szívós önműveléssel vált a szürrealista művészeti törekvések nemzetközileg elismert történetírójává. 1924wben Gerő György és Pán Imre társaságában szerkesztette az Is című avantgarde folyóiratot, majd 1931-ben ugyancsak Pán Imrével együtt az Index-et. Háborús munkaszolgálatból hazatérve ismerkedett meg á Budapesten élő Marcel Jean-nal, közösen tanulmányozták Lautréamont munkásságát, s adták ki 1947.-ben Párizsban Maldoror című munkájukat. Jelen volt az Európai Iskola alapításánál, az iskola füzetsorozatában jelent meg A paraszti létforma az európai kultúrában (1946) című tanulmánya. Ebben úgy határozta meg a paraszti kultúrát, mint az emberi kultúra tudatalattiját, s annák a várakozásának adott kifejezést, hogy a magas kultúra a paraszti művelődés tartalékaiból kaphat felfrissülést. Genese de la pensée moderne (Paris, 1950) című munkáját, amelyben a modern szellem előfutárairól és képviselőiről (Sade-ról, Lautréamont-ról, Rimbaud-ról, Mailanmé- ről, Jarry-ról, Apollinaire-ről és Roussel-ről) adott képet, ugyancsak Marcel Jean társaságában írta. Vele együtt írta 1949-es Csontváry-tanulmányát és Histoire de la Pein- ture Surréaliste (Paris, 1959) című összefoglaló munkáját is, amely a szürrealista művészet történetének alapvető könyve lett. Pszichológiai munkáiban az emberi személyiség betegségtől, illetve alkoholizmustól eredő eltorzulásával foglalkozott. A hetvenes években Amerikában telepedett le.

Pán Imre (1904—1972) eredeti neve Mezei Imre (Mezei Árpád testvére) mint művészetszervező, történetíró és költő szolgálta az avantgarde, elsősorban a szürrealizmus ügyét. Kassák körében lépett fel, majd az Is és az Index szerkesztésében működött közre. 1945-ben részt vett az Európai Iskola megalapításában, szerkesztette az iskola kiadványsorozatát, kiállításokat szervezett. Bevezetés Európába (1946) és Európa emlékezete (1946) című tanulmányaiban az európai szellemiség lényegének megragadására törekedett. Szürrealista szabadverseit és prózakölteményeit Pokoli színjáték (1947), illetve Metapoézis (1947) című verses füzeteiben jelentette meg. Hosszabb hallgatás után 1957-ben jelentkezett ismét írásaival, ekkor Kassák Lajossal együtt a Nagyvilágban közölt tanulmánysorozatot az izmusok történetéről. 1957-ben Párizsban telepedett le, kiállítások rendezésében vett részt, szerkesztette a Morphemes című folyóiratot. Francia nyelven írott „kihagyásos prózáiban” régi filozófusok és szónokok műveiből formált — szövegrészietek, illetve mondattöredékek kiemelésével — szürrealisztikus prózaverseket.

Hamvas Béla (1897—1968) a budapesti egyetemen tanult, majd a Fővárosi Könyvtár tisztviselője lett. Szerteágazó munkássága során foglalkozott irodalommal, művelődés- és tudománytörténettel, pszichológiával, filozófiával, keleti nyelvekkel. Tanulmányai az Athenaeum, Pannónia, Társadalomtudomány, Katolikus Szemle, Protestáns Szemle, Debreceni Szemle, Napkelet, Nyugat, Válasz, Diárium című folyóiratban, illet849