Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 9. szám - Kiss Ferenc: Csoóri Sándor I.
a tenger Isten gyolcsaként tekeredik egy nő csípejére (Játék a tengeren). A nyarat „nőnemű”.-nek képzeli, ami felejthetetlen, azt a hóesés avatja azzá, az elképzelt üdvösség pedig ilyen képekben tárgyiasul: S elképzelem közben a tavaszt, az aranyat párolgó völgyeket ahol velem szerettél volna járni — A hajad, a hajad fészket kereső fecske, a Napba akar szállni. A kötet címadó verse, a Menekülés a magányból egyik sorában meglepő szimp- lasággal közli: Egyetlen titkom van csak: szeretek élni! s nem takargathatom tovább, mert elmúlik az élet. Ez a közlés információnak is tanulságos. A világra táruló ihleteket egy köznapi értelemben vett életöröm is feszítette: a költő ekkor szabadult ki a tüdő-baj markából, s így erős belső szomjúság is késztette, hogy a tilalmakkal, gyanúkkal övezett közéleti témák 'fölött az élet elemi adományaival létesítsen szoros kapcsolatot. E szándékát az a meggyőződés is fedezte, hogy ez a kapcsolat életkedvre, a föld szere- tetére nevel, olyan szabadságra, mely küzdeni tud érdekeiért (Odaadás és elítélés). Elméleti igazolásnak ez elegendő is lehetett volna, de a kísérlet értelmét csak a stílus szavatolhatta. Igazában a fordulat is abban kulminált. A legszembeötlőbb, hogy az új Cs-oóri-vers, akár a népköltészetből kiszemelt példák, elszakadt az élmény konkrétumaitól, s amit azokból megőrzött, a természet és a kozmosz dolgaival, eseményeivel szőtte össze: a fákkal, virágokkal, folyókkal, kövekkel, a széllel, esővel, a Holddal, a Nappal. Főként a Nappal. Hogy mire képesek ezek a szövődmények, természetesen a vers összefüggéseiben dől el. Nos, meglepő, hogy Csoóri radikális stílusváltása milyen életteljes alakzatokban tanúsítja e készségek erejét. A faluképben felötlő fák „állnak akár az időtlenség / görcsbe rándult istenei” (Falusi árnyképek). A falu templomának falai „fehér falak, / ti isteni téglalapok, / fölhólyago- sodtatok a zs-oltáros szájak szélétől.” (Egy templom falára). Az előbbi hasonlatban a fa fogalomkörét nemcsak meghökkentően távoli, de igen mélyre utaló képzetekkel tölti fel. A második példában pedig olyasmi történik a falakkal, ami embert is rítusok részesévé avatna. A Nyári dél egyik szakaszában pedig a fogalmak tulajdonságát és cselekvéslehetőségeit merészen fölgazdagító képzelet egész kis jelenést rögtönöz. Jelenést, melyben a nyári nap izzása csodává fokozódik: Vakít az ól, falára lovat vés egy gyerek S a lóra katonát. Galamb-álarcban múzsa röppen a földre le s elvezeti a lovát. A merészség, melyet programmá avat, elsősorban a közvetlen társítással létesült képekben érvényesül, amikor egyazon mondatrészhez kapcsolt jelentésüket illetően távoli mondatrészeket, pl. egyazon állítmányhoz merőben más alanyokat, az érzékleteshez elvontat, a gyümölcshöz érzelmet, melyek egyaránt piroslanak: • Árnyékom ágán meggy piroslik, vadmeggy s tűnődő szerelem. (Árnyékom ágán) Az „Árnyékom ágán” maga is kissé valószínűtlen kép, s a Menekülés a magányból stílusát a merészség ilyen keresett megoldásai meglehetősen üregessé teszik. Van, mikor a képet csak a mögötte rejlő események tehetnék érdekessé, de a 841
