Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 9. szám - "Költészet és valóság" Kálnoky Lászlóval Baka utca című verséről beszélget Kabdebó Lóránt

Baka utca

Megborzongva október iszelétől, az üvés háztelken fonnyadó gaznövényeket nézem, s az égből e'sőszínű felhők rolngya lóg.

Ólomszürke mélabú lepett el.

Ó, ki tudná bűvülő easettel átszínezni a kopár valót?

Sárga ház. Baloldalt áll a gázgyár, nagy kéménye füstjét ontja ránk; udvarunkon vézna macska mászkál zsémbes albérlők lármája bánt. Elfuthatnál, s itt ragadsz a sárba. Gyűlöld, mint én, gyűlöld ezt a sárga házat, míelyben fölvertük tanyánk!

Ha megyünk, kíváncsi szem tapad ránk. Visszatérünk, sz\mjas fül figyel.

Kopasz aggastyánt a házigazdánk, ki a lábtörlőre rávizel.

Csengő szólal, reszket tőle térded:

Már nyomodban vannak, jönnek érted! Napunk tétován így múlik el.

Ablakunkból minden éste látjuk, hogy gomolygó, kámzsás alakok megrakodják trónfosztott királyuk, a várpadffi induló napot, s az, fehérből rézvörösre hűlve, mint levágott fej zuhan az űrbe, ahol nem teremnek csillagok.

A sötétbe nézünk. Néha távol hangokat hállünk: szitkot, sikolyt. Fülhasító lárma kél a gyárból.

Füttyszó. Durva férfihang rikolt. Robajával egy egész vonatnak, síneken teherkocsit tolatnak.

Ébrein alszunk. Nyeljük az iszonyt.

Rendőrspicli leskel bűnötökre, s mit kiszaglász, nem csekély dolog. Fenyeget a törvény bamba ökle. Álmotokban csendőrtoll lobog.

„Ékszert fejtegettek! Fajt gyaláztak!” Rátok bélyeget sütött a látszat.

Víz le nem moshatja foltotok.