Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 9. szám - Száraz György: A tábornok XVIII. (életrajzi esszé)
Tény, hogy a Tanácsköztársaságnak nem volt az orosz Csekához hasonló apparátusa. Cserny különítménye, amely március 19. után a KMP Visegrádi- utoai védőrségóből alakult, csak fegyveres harcira és megiféleimUtésre volt alkalmas, nyomozó munkára nem. Ugyanez vonatkozott a töhbi hasonló alakulatra is. A Belügyi Népibiztosság politikai nyomozó osztálya, amelyet Korvin vezetett, saját karhatalom és pontosan meghatározott hatáskör nélkül működött; ők a vizsgálat lezárása után a letartóztatottakat a forradalmi törvényszékeknek adták át, amelyek ritkán hoztak súlyos ítéleteiket. Szamuely a maga 40—50 főnyi csapatát a Cserny-különítményiből válogatta: ezeknek szállása a vidéki mozgolódások ellen folyvást bevetésre kész pánoélvonaton volt. A hatáskörök tisztázatlansága egyrészt erőtlenségre, másrészt túlkapásokra vezetett. A szociáldemokraták igyekeztek kiépíteni a maguk bázisait a Vörös Őrségnél és a gyári munkászászlóalj altiban, és köbben a felső fórumokon szakadatlanul támadták Szamuelyt, s — gyakran valódi önkényeskedésekre hivatkozhatva — a Csemy-különítményt. Kun Béla a politikai egység fenntartása miatt hozzájárul május végén a terrorcsapat feloszlatásához, s aihlhoz is, hogy az ellenforradalom elleni harcot a szociáldemokrata Haubriohra bízzák. A Lenin-fiúk egy részét a frontra küldik, más részüket a gödöllői főhadiszállásra. A júniusi ellenforradalmakat Szamuely hirtelenóben összevont egységekkel fojtja el. Június 24. után azonban újjászervezik a Cserny-különítményt, és Budapesten, a Mozdony-utcai iskolában szállásolják el. Kun Béla engedékenysége a kommunista csoportban okoz feszültségeket. Korvin Ottó beadványban panaszolja, hogy „hiábavaló minden küzdelem az ellenforradálom ellen ... ha azok leküzdése ilyen módon kezeltetik, én a felelősséget sem vállalhatom.” Vele együtt Szamuely és Rudas László, majd a hozzájuk csatlakozó Szántó Béla és Rákosi Mátyás is a diktatúra szigorítását és tisztán kommunista vezetést akar, s igyekeznek Kunt „balra” szorítani. Ez viszont a szociáldemokratákat ingereli mind élesebb támadásokra. De kialakul egy „ultrabalos” kommunista csoport is, amely szembefordul a „megalkuvó” Kunnal, Szamuelyt kívánná vezetőnek annak beleegyezése nélkül. Tevékenységük konspirativ jelleget ölt, a KMP újraszervezését akarják, akár illegális formában is. Külön kapcsolatot keresnek a „félrevezetett” szovjet kormánnyal, és sikerül maguk mellé állítani az ukrán szovjet két megbízottját, akik Budapesten a volt orosz hadifoglyok ügyeit intézik. Cisernyt is beavatják, aki mindent jelent Korvinnak és rajta keresztüli Kun Bélának. Július 15-én a központi direktórium ülésén Kun a jobboldalt támadja: károsnak mondja a „Ne csináljunk ellenforradalmárokat!” jelszót, Augiász-istállót emleget, és követeld a leszámolást „a burzsoázia csőcselékével”. Három napra rá „balra” üt: elfogatja az összeesküvőket, a két ukrajnai megbízottat kivégezteti, a csoport többi tagja, mintegy 15 ember, csak Korvin közbenjárására kap kegyelmet. Jellemző egyébként, hogy később, az ellenforradalom vádlistáján, többnyire a háttér ismertetése nélkül, ott vannak a kijeviek is, a „vörös terror áldozatául esett két ukrán tiszt” megjelöléssel. Kunnak kétségkívül döntő szava volt a terror kérdésében. Politikai eszközként használja, hol fokozza, hol enyhíti a nyomást, részben a fenyegetettség fokától függően, résziben a szociáldemokratákkal, az antant-missziókkal való kapcsolat függvényében. Hozzájárul a Pogány-javasolta túsz-akcióhoz, majd a foglyok szabadonbocsátásához, feloszlatja, majd újjászervezteti a Cserny-különítményt. De emberi magatartása sem ment a habozástól. Károlyi Mihály elfogult — ahogy Kun is az vele szemben, sohasem szívelték egymást 792
