Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 9. szám - Száraz György: A tábornok XVIII. (életrajzi esszé)

kor „rontást” emleget, a háborúét, amelyben ,,magyar családapák és békés parasztlegények, bankhivatalnokok cigarettával a szájukban, legényesen szétvetett lábakkal mosolygó csoportba álltak fák elé, melyeken a szerbek függtek, akiket ők akasztottak fel”, mert „ez volt a virtus, ez volt a kollektív psziché”. Később pedig — teszi hozzá — a Lenin-tfdúk viszont azt hitték, „ez a forradalmi kitűnőség”, és hogy „egy kis vérrel több vagy kevesebb, az egyre megy”. Kun Béla pedig majd megírja, hogy a „proletár és lumpenproletár elemekből vegyesen” összeállt csapatról olyan meséket talált ki az ellenforradalmi sajtó, amilyeneket „elalvás előtt nem tanácsois olvasnia gyengébb idegzetű halandónak”; s miután megállapítja, hogy valóban került soraikba „elég kivetni való elem”, idézi ezzel kapcsolatban Gneistnek, a német jogtudós politikusnak szavait az 1848-as porosz forradalom áldozatairól: „Gyakran azt állítják, hogy az elesettek között több tucat büntetett tolvaj volt. Valóságos belső titkos tanácsosok persze nem voltak közöttük. De ha ez az állítás valóságos volna, akkor is becsületessé tette a halál ezeket az embereket.”

Az „ágyú” közelről csakugyan „kisebbet szólt”. A Lenin-fiúk 12 embert végeztek ki ítélet nélkül, köztük belső titkom tanácsosokat is — az áprilisi túszszedés napjaiban agyonlőtt két Hollánt, apát és fiát —, iNávay Lajost, a képvisel őház egykori elnökét, Ferry Oszkár tábornokot, két vele együtt szervezkedő csendőrtiszt társával, egy orvosprofesszort, Berend Miklóst, aki kendőt lobogtatva üdvözölte június 24-én az ellenforradalmi monitorokat, ezen kívül egy-egy katona- és rendőrtisztet, ügyvédet, bankigazgatót és egy orvostanhallgatót. A fehér bíróságok adatai szerint összesen 234 volt a vörös terror kivégzettjeinek száma, és körülbelül ötszázan estek el az ellenforradalmi harcok során. A forradalmi törvényszékek egyetlen embert sem ítéltek el 1919. március 21. előtti cselekményekért. Ezzel szemben — ugyancsak a Horthy-rendszer adatai szerint — a fehérterror áldozatainak száma 5000 körül mozog, több mint 70 ezer ember került börtönbe, internálótáborba, és mintegy 100 ezerre tehető az emigrációba kényszerültek száma.

A vörös terror időszaka tulajdonképpen április 27-vel, az első túsz-szedési akcióval kezdődik, amelyet a Lenin-fiúk hajtanak végre, vörösőrökkel és nyomozókkal együtt. A listák eléggé vegyesek: József főherceg és a bankvezérek: Lánczy Leó, báró Kornfeld; Mikes püspök, a szalámigyáros Herz, Rákosi Jenő, a nagykereskedő Grünfeld Miksa, a bőrgyáros Wolfner, Festetics és Wenckheim grófok, Hetényi rendőrtanácsos, a nagyvállalkozó Freund Salamon, a volt miniszterelnök, Esterházy Móric giróf, és az ellenforradalom három jövendő miniszterelnöke: Friedrich, Huszár Károly, Simonyi-Sémadam, ezredesek és malomtulajdonosok, jogászok, újságírók, egyetemi tanárok, tőkéjük kamataiból élő „magánzók” ... Sokan megírják majd később a „szörnyűségeket”, amelyeket el kellett szenvedniük; a bankigazgató Hegedűs Lóránt — ő lesz később a Bethlen-kormány ama bizonyos egyetlen minisztere, akinek „papírja van arról, hogy nem bolond” — legalább némi humorral ecseteli a „borzalmakat” 1933- ban:

„Délelőtt 11 órakor kopogtatás hallatszott az ajtón: kezdődött a séta. Szu- ronyos őrök között a Markó-utcai fogház keramittal kövezett udvarán jártunk körbe ... Az első, akit megpillantottam, Herczeg Ferenc impozáns alakja volt, gyönyörű raglánban, amelyen az éjszakai gyűrődések sehogysem látszottak meg .. . Körbe-könbe hajtott a két fegyveres őr, de itt sem állottam meg, hogy hangulatomnak kifejezést ne adjak: — A holnapi lapokban olvasni fogjuk, hogy Herczeg Ferenc impozáns alakja kitűnő benyomást keltett a Markó-utcai kor789