Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
JURISICH (rábámul): Valami hasonló... (Hirtelen ötlettel.) Minden gerendát ide, ami van... Minél hosszabbakat. .. Jó vizes gerendákat... Bíró uram! VÁROSBÍRÓ: Megértettem! (Elsiet, int embereknek hátra: jöjjenek.) FORINTOS: Én azért mégis bízom... ezek a törökök Bécs előtt nem akarnak nagyon legyengülni. Hátha megunják... JURISICH: Bécs... messze van Bécs... nagyon messze... (Nyilván másra céloz: Benedek küldetésére. Hirtelen.) A plébános hol van? FORINTOS: Épp utolsó kenetet adott egy haldoklónak. Utána majd egy gyávát bátorít. Egy eljövendő halottat. Megyek a sebesültekhez, hátha akad valami súlyosabb eset... (hirtelen.) Tud kapitány uram kártyázni? JURISICH: Csak tán nem akarsz velem kártyázni? FORINTOS: Nem, csak eszembe jutott a jolly joker... egy franciától tanultam meg... Abban van két lap... oszt azt minden más lap helyére oda lehet tenni. .. Valahogy úgy vagyok én most... borbélydoktor... meg tűzmester... meg minden... És ilyenkor... mindenki efféle jolly joker... (Bólogat, elmegy.) (Lejön Schuster lassú léptekkel.) SCHUSTER: Mekkora csend lett. JURISICH (komoran bólint): Az. SCHUSTER: Én, amikor kicsi voltam... szóval anyám mesélte... hogyha túl nagy csendbe voltam, mindig azt mondta a család: nagyon hallgat ez a gyermek, nézzük csak meg jobban a pelenkáját. .. JURISICH (elmosolyodik): Talán a török is ezért hallgat? SCHUSTER (bizakodó mosoly): Az meglehet. JURISICH: Adná az isten. Dehát hol van akkora pelenka, amelyik a szultánnak váló. (Feszülten, de halvány mosollyal néznek maguk elé.) (Sötét, zene.) 14. kép A városfalon belül. Egy raktár. Benne mindenféle. Egy kisebb ablak. Csak a bevetődő árnyak jelzik, hogy valahol emberek mászkálnak. Balra ajtó, vas- pántos, kissé nyitva. Belül van a kulcs. Az előtérben apró asztal, mellete Bunyi ül s a kinti távoli zajokra hallgat. Ezek sem harcot nem árulnak el, sem harcszünetet. Benyúl a fiókba, kulacsot vesz elő, iszik. Arcán mintha enyhülne a feszültség. EGY HANG (távolabbról): Potdfár! Pofár! (Elhal.) (Most halk léptek hallatszanak az ajtó előtti folyosóról. Bunyi összerezzen, felugrik.) BUNYI: Ki az?! Az istenit, feleljen, ki az?! (Kapkod, mint aki fegyverért nyúl.) PÉBÁNOS (megjelenik az ajtóban): No, no... isten nevét hiába ne emlegesd. .. BUNYI: Plébános úr... szavamra, úgy sétál, mint egy szellem... kér egy kis itókát? PLÉBÁNOS (beljebb lép): Köszönöm, most nem. S azt ajánlom maga se igyék... BUNYI: No persze, hallottam hírét... Bátorítani akarja a félősöket. Hát akkor kezdje! PLÉBÁNOS: Nem azért jöttem. (Zavart.) BUNYI: Megmondom én az igazat... vegye akár gyónásnak... félek. PLÉBÁNOS: Ha ez megvigasztalja, nincsen egyedül. BUNYI: De én... én nemcsak a töröktől félek... PLÉBÁNOS: Hát kitől? BUNYI: A mieinktől is. Nem látja, mindenki milyen vad lett... mindenki ordít... mindenki játssza a hős várvédőt. .. S köbben egy zabszemet se lehetne a fenekükbe dugni. Én legalább befogom a pofámat. Mert magamtól is rettegek. .. nehogy elszabaduljon bennem valami... (Szinte babonásan néz maga elé.) PLÉBÁNOS: Ilyenkor az ember hergeli saját magát, hogy maradék bátorságát is előkotorja. Ha elfogy a pénze az em745