Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
JURISICH (embereihez): Arra! (Hátra mutat, ott is létra lehet.) Ti meg a sebesülteket! (Valahova oldalra kiált.) (Jurisich és emberei elfutnak, megjelenik Forintos és Panka egy taligát húzva. Szeréna segít tolni. Felrakják a sebesülteket. Forintos lehajol Jobbágyhoz, aki haláltusáját vívja.) FORINTOS (a lányokhoz): Húzzák az ispotályba! Ezt már nem kell. (A jobbágyra érti.) (A lányok elhúzzák a taligát. Bunyi sündörögve megjelenik) JOBBÁGY (Forintoshoz): Az asszonyom a konyhán... nem tudja... mondja meg neki... a kapitány... isten nevében... azt ígérte... (meghal). BUNYI (aki hallotta a szöveget): Vette magának a bátorságot, hogy isten nevében ígérgessen. FORINTOS: Hallgasson! Legalább az ígéretet ne vegye el tőlük. BUNYI: A végén úgyis kiegyezik Ju- risich a törökkel s akkor mire ez az egész. Csak hogy folyjon a vér a hasztalanba. FORINTOS: Nem mindegy, hogy harccal vagy harc nélkül egyezünk! BUNYI: A maga poldtizálgatása... (Legyint.) FORINTOS: Az istenit, menjünk a falakra! (Meglódítja.) BUNYI: Menjen maga. Maga a tűzmester. Én a ráktárnok vagyok. FORINTOS: Akkor oda menjen! Vagy bárhova! (ö maga elfut a hátsó falak felé.) (Bunyi elsurran.) (Szeréna egyedül húzza az üres taligát vissza, jön Benedek, karján az ing vérrel átitatva.) BENEDEK: Hol az a kirurgus?! (Kiáltva. Meglátja a lányt.) SZERÉNA: Megsebesült? BENEDEK: Csak megkarcolt egy nyíl. SZERÉNA: Hiszen csupa vér... teremtőm, hogy buzog... (Tehetetlen.) BENEDEK (sápadtan mosolyog): Azt prédái ja az ember, amiből sok van. Bár az eszem buzogna így. Akkor nem bámulnám annyit magát. (Fogait összeszorítja a fájdalomtól. Hirtelen ötlettel kitépi a nyílvesszőt. Szeréna eltakarja szemét.) SZERÉNA: Jöjjön a kötözőhelyre. (Megfogja a karját.) BENEDEK: Egy török nyíl kellett ahhoz, hogy maga megfogja a karomat. Látja, maga most nem utálja a véremet. Azt a polgári véremet. Mert mi most... magukért is ontjuk... (Szeréna közben letép egy darabot a férfi ingéből, kötözi.) SZERÉNA: Nem tudom, miről beszél. Magába olyasmi szorult, amit én nem tudhatok. BENEDEK: A nagybátyja a jobbágyoknak a földesurak megbecsülését ígérte. A tömlöctöltelékeknek a törvény kegyeit. Csak a hadsegéd polgárnak, csak nekem nem ígért semmit. De vajon másvalaki ígér-e valamit, ha megnyerjük ezt a harcot? (Ránéz.) SZERÉNA (elkapja tekintetét): Ez a kötés nem lesz jó. Jöjjön! (Némi eréllyel: lányos is, meg anyáskodó is, elvezeti.) (Közben még megjelent lopakodva ifjabb Jurisich, hóna alatt két nagy kődarabbal. Most felmászik s ledobja. Lent kiáltozás. Aztán a másikat. Arca fénylik, élvezi a harcot, rohan vissza. Hirtelen nagy csend lesz. Jön lassan Jurisich, mögötte a Plébános, Városbíró és Schuster. A halott előtt megtorpannak.) SCHUSTER: A legelső halott. JURISICH (komoran): Ö kezdte el a sort. Egy szerencsétlen, akinek alig volt mit védenie életén kívül. PLÉBÁNOS (lehajol, a halott szemét lecsukja, aztán letérdel imádkozni.) Teremtő szent atyánk! Szegénynek és gazdagnak egyaránt feltámadást ígértél. Hallgasd meg imánkat. Helyezd Krisztusunk megváltó sebei mellé e szerencsétlenek sebeit, és fényes hajnalon, tündöklő délben, de minden csillagtalan éjszakán is ígérd nekünk újra meg újra a te országodat... az örök szeretet és a véghetetlen igazság országát... ámen. (Felemelkedik, sötét, zene.) 729
