Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
rost, a szülőföldet! A gyermekeket... asszonyokat. Miért féltek a haláltól? Hát mi nektek a halál? Azt hiszitek fáj? Utána semmi se fáj. Naponta elmondjátok imádkozván, hogy hisztek a feltámadásban, s most mégis féltek! Hát nem hiszitek, hogy valóban feltámadtok? Pogányok lennétek, mint a török?! Látjátok ők mégse félnek! S azt hiszitek annyira sokan vadnak? Többen, mint mi, de mi a sajátunkat védjük! ök pedig idegen birtokot akarnak! így hát az isten is minket segít. Jézus- Krisztus megígérte nekünk, hogy feltámadunk, hát higgyünk isten adott szavában! Ne kételkedjetek az ígéretben! (Kis csend.) De hiszen ti vitézebbek tudtok lenni, ha akartok, valamennyi töröknél. Azoknak unokái vagytok, akik any- nyiszor elűzték a törököt e földről. Azoknak a gyermekei, akik hősök voltak. És én tudom, ti se vagytok rosz- szabbak, mint nagyapáitok! Ha összeszedjük magunkat, ígérhetem: megverjük a törököt. Ide be nem teszi lábát, amíg engem láttok. Itt győzelem lesz és a béke napja süt ki. Olyan béke lesz, amely alatt nem kell szemlesütve járni. Délcegjárású béke lesz itt barátaim, édes jó testvéreim. Egyenes gerincű béke! Földesuraitok hálásak lesznek, hogy megvédtétek a földet, birtokot. A császár hálás lesz, hogy megvédtétek az ország egyik várát. Gyermekeitek hálásak lesznek, hogy megvédtétek nékik a jövendőt. A neveteket imába foglalja minden ember. Kőszegi hősök! — ez lesz a ti nevetek. (Kis csend.) HANGOK (felforrósodva): Éljen Juri- sich! Éljen Jurisich! JURISICH: Én azt mondom: éljen Kőszeg! Éljen ez a föld! MIND: Éljen! Éljen! Éljen! JURISICH: Ezt ígérem én, ezt ígérik néktek uraitok, ezt ígéri néktek a Fenn- való! (Kis csend.) De vajon, mit ígér a szultán a töröknek? Zsoldot és zsákmányt. De a ti nagy zsákmányotok az ország megbecsülése lesz! Az, hogy több jogot kap a polgár, mint eddig, többet a jobbágy, a katona. De még az is, kit most a törvény sújtott, mert lopott, rabolt vagy egyebet csinált, még az is emelt fővel járhat ezután! MIND: Éljen, Éljen! JURISICH: És mit ígér néktek Ferdi- nánd a császár!? Hogy a sokfelé szakadt, szétszéledt országot eggyé tereli, mint jó pásztor a nyájat, amit a farkasok széjjelziláltak. Ne csak kis földjeitekre gondoljatok, hanem az országéra is! Mert a kincsünket, amik szerte vannak — a török élvezi! Egy legyen az ország — ezt akarja Ferdinánd! NÉHÁNY HANG: Éljen! Éljen! JURISICH: Most pedig nézzük a sereget. Te mi vagy? ELSŐ JOBBÁGY: Jobbágy uram. JURISICH: Csak voltál. Mától kezdve tűzmester a rangod. Hát te? GÁBRIEL: Én megtévedt ember voltam uram, zsiványféle. Gábriel a nevem. JURISICH: Arkangyali név! Mától kezdve őrparancsnok vagy! Ahogy Forintos mondaná: ha eddig tisztességes emberek útját álltad, mától a török útját állód, hallod-e? (Nevetés.) És ki ajcama itt szökni? A török elevenen nyúzza meg azt, ki innen elszökik! Becsületet, rangot csak tőlünk kaphattok fiaim! GÁBRIEL (fogadkozva): Ne féljen kapitány uram, én holnap reggel már törököt früstökölök! (Nevetés.) ELSŐ JOBBÁGY: Meglátjátok, úgy elfutnak, mint a nyúl! (Nevetés.) (Ebben a pillanatban fent az egyik őrszem elkiáltja magát) ŐRSZEM (később Második sebesült): A létrák! A török... (Nyíl találja el, ledől, nem hal meg.) JURISICH: A falakra! (Feleségéhez.) Ti meg a konyhára! S a sebesültekhez! (Jurisichné kézenfogja Szerénát, a fia maradna, de anyja megragadja kezét, viszi őt is. El.) (A külső falhoz támasztott létrákon már megjelennek a török turbánok. Jurisi- chék minden módon próbálják a létrákat a falaktól elválasztani. Plébános egy hosszú fakereszttel. A mélybehulló törökök ordításai.) JOBBÁGY: Jaj... (Nyílvessző éri, lehullik.) (Még egy-két sebesült rogyott a földre.) 728
