Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
SZERÉNA (komikus elszántság): Már egyszer sugdolódzott velem valaki. JURISICHNÉ (gyanakvón): Ne beszélj! Hogy érted ezt? Mért hallgatsz? SZERÉNA (kezét megragadja): Még anyám se tudja. Magának el kell mondanom. .. JURISICHNÉ: Ha oly nehéz, ne mondd el. SZERÉNA: Muszáj. De ne mondja senkinek, soha. JURISICHNÉ: Nem vagyok én piaci kofa. SZERÉNA: A házi tanítóm... Nem vagyok már leány — édes néném. (Sír.) JURISICHNÉ (döbbent:) Ne sírj no. Több is veszett Mohácsnál. De azért ezt. . . épp rólad — nem gondoltam volna. SZERÉNA: Három gyermekes ember volt... Aztán bejelentette: áthelyezték más vidékre. JURISICHNÉ (gyanakvón): Aztán — sokáig sugdolőztatok, sokszor? SZERÉNA: Nem. Csak egyetlen ízben... (Kis csend.) JURISICHNÉ (felfigyel): Pszt... megesküszöm. valaki hallgatódzik.. . Ez Panka lesz... (Felrántja az ajtót s valakit beránt.) Miklóska! (Ifjú Jurisich szégyenkezve, pislogva, görnyed.) Hall- gatództál! Mint a szolgálólányok! IFJABB JURISICH: Anyámasszony! Azt hittem. .. már megkezdődött a haditanács. .. JURISICHNÉ: Hát haditanácsnak éppen haditanács... Alig pihédzik neki s máris a haditanács érdekli... (Kintről vitatkozó hangok.) No gyerünk fiacskám. . . ezek már apádék... csak ők jöhetnek ekkora garral. .. Látod Szeréna, nekem csak fiaim vannak... Mindig szerettem volna egy leányt... Köszönöm, hogy bíztál bennem... majd még beszélünk róla. (Kisietnek jobbra.) (Máris be Jurisich, Városbíró, Plébános, Schuster, Bunyi) JURISICH (mint aki folytatja): Már két napja, hogy kiürítettük a külső várost s a bíró uramnak most jut eszébe, hogy a felgyújtott és szétvert házakat sirassa! VÁROSBlRÓ: Munka van itt mindenben, vér és verejték. Könnyű a katonáknak. JURISICH: Könnyű ugye? Negyven katonának? Ki tudja mennyi ellenében. .. VÁROSBlRÓ: Hiszem megértem én... de az eszem mégis azt diktálja, hogy minél kevesebb áldozattal érjünk el minél többet. JURISICH: Ha a kés a torkunkon van — nem a gallérunkra ügyelünk bíró uram! VÁROSBÍRÓ: És kiből akar itt katonát csinálni ? JURISICH: Mindenkiből, aki arra való! (Besiet Benedek.) BENEDEK: Kapitány uramnak jelentem: minden és mindenki a helyén. A szétvert házak gerendáit, deszkáit be- hordtuk az elővárba és a várba. BUNYI (elhűlve): Minden házat szétvertetek ? BENEDEK (gúnnyal): Marad még a töröknek is szétlőni való! Hát nem értik? Minden otthagyott gerenda, minden szál deszka őket erősítené! A várárkokat fával tömik be, hogy átjussanak, a véderőműveket deszkából s gerendából ácsolják. Még egy forgács se maradjon nekik! A legszélső házak porig égtek. A sajátomon kezdtem. (Nem büszkén, inkább megnyugtatólag.) BUNYI: Az egyik házát felgyújtotta, de a másik itt van a vár tövében — tartaléknak. BENEDEK: Azt meg úgyis szétlövik. Legalább segít felfogni a golyókat. BUNYI: Polgár létére még nemes és vitéz lovas lesz. BENEDEK (dacos, kihívó lesz): És ha az? Mi kifogása ellene? Ha maga a pénzt rakja, én meg a vállamra rangot! Kvittek vagyunk! BUNYI: Mert a kisasszonyok a katonát jobban szeretik, ügyi? (Alattomos döfés. Benedek tesz feléje egy lépést, villámló a szeme.) JURISICH (közéjük lép): Elég urak, elég! Inkább beszéljünk a puskaporról! 724
