Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Páskándi Géza: Az ígéret ostroma (Félhold és telihold) (Történelmi színjáték két részben Kőszeg várának ostromáról)
BUNYI (aki most rehabilitálni akarja magát): Végre, ami fontos! VÁROSBlRÓ (gúnnyal): De ez meg pénzbe kerül: adakozni kell, Bunyi uram! BUNYI: Hát persze... (hirtelen) Mire való a város? A városi tanács. JURISICH: Amíg én a várostól a hadakra pénzt koldulok már rég kitűzték a félholdas zászlót. Majd veszek a saját pénzemen. BUNYI (száján kicsúszik): Helyes! BENEDEK: Hogy helyesli! BUNYI: Ügy gondoltam... kölcsönbe. . . majd visszafizetjük. BENEDEK: Hátha meghalunk, oszt nem kell visszafizetni; tiszta haszon igaz? JURISICH: Megint kezdik? (Az asztalra csap.) Inkább igyanak egy kortyot! (Isznak.) PLÉBÁNOS (őszinte felajánlás): A plébániának is van egy kis félretett pénze. (Schuster felé) Schuster Vilmos uram is említette... SCHUSTER: Hát persze, hogy adok! BENEDEK: Adunk valamennyien. BUNYI: Maga túl lelkes. BENEDEK (mostmár nem vet ügyet rá): A török most biztosan nem efféléken vitatkozik. BUNYI: Mert ők a hódító sereg. De mi polgárok volnánk. SCHUSTER: Én is az vagyok, de ami kell az kell! (Jurisich közben egy térképszerűséget nézegetett, persze afféle régi rajzot.) VAROSBÍRÓ (Jurisichhoz): A tömlö- cömben is van néhány rab. Áthozzuk a vártömlöcbe? JURISICH: A házakat szétvertük és felgyújtottuk, hogy az ellenség ne vegye hasznukat. A raboknak és a városbéli ellenfeleinknek pedig megbocsátunk, hogy az ellenség szintén ne használhassa őket semmire. VÁROSBlRÖ: Megbocsátunk. De csak egyelőre. (Nyomatékosan.) BUNYI: Én azt mondom, urak, inkább egyezkedni kéne a törökkel. (A kapitány most elsétál előttük, mint aki végre összefüggően akar beszélni.) JURISICH: Se megadásra, se egyezkedésre nem kaptam parancsot! Ferdinánd királyunk semmit se üzent. BUNYI: Nem is tudja, hogy vagyunk! öt Bécs izgatja, nem Kőszeg! JURISICH: Beszélni szeretnék! SCHUSTER: Legyen már végre csend! JURISICH: Ostrom idején nem tűrök ellenvéleményt. BUNYI: Kicsi pont vagyunk, mi, nagyon kicsi pont. A végén a fejünk felett kiegyeznek a hatalmasok, mi meg onthatjuk a vérünket hiába. Ferdinánd azt mondta: haláláig harcol a török ellen, mégis kétszer is békeköveteket küldött nagy suttyomban! Nekünk a harcot prédikálják, ők meg alig várják a békét. JURISICH: Hagyja abba! (Szünet.) Kis végvár vagyunk Magyarország határán. Minek hát ellenállni, kérdezhetik az urak. Megmondom! Mert a házát, földjét, birtokát senki se adja szívesen! Én se vagyok kivétel. És most még az sem érdekel, hogy a császár katonája vagyok. Most nem azért védem ezt a várat. És nem érdekel az sem. hogy és mint próbálnak a nagyok egyezkedni fejünk fölött, megkérdezésünk nélkül: Szapolyai a Szultánnal, a franciákkal, Bécs a szultánnal és így tovább körbe- körbe. Hogy ki kivel akar szövetkezni a másik ellen — most mindegy. Ez várvédelem és nem politika! Aki netán a franciában bíznék — téved. Ö nem tart annyira a töröktől, mert szentül hiszi: sose juthatnak Párizsig. Hát nem bízhatunk annyira Európában, ahogy sokan hiszik. Az lesz a mienk, amit megvédünk, magunknak. Mert a nagy Európa másik fele nem hiszi igazán, hogy a török az ő számára vészélyes. Ezt csak akkor hinné el, ha mi megadás nélkül átengednénk országunkon őket, sőt Ferdinánd császár is szabad utat adna nékik a birodalmon át. Igen, akkor felébredne Európa, mert a szultán étvágya egyre nőne. Tán még Angliáig is elmerészkedne. Meg a svédekig. Ha be nem fagyna a segge! (Derű) Ám Európának szerencséje volt és van velünk, mégha ezt nem is ismeri el soha. Szerencséje van, hogy mi annyira sze725
