Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 1. szám - "Költészet és valóság" "Én lelkem mire csüggedsz el" című verséről Garai Gáborral Kabdebó Lóránt beszélget

Most hadd idézzem csak fel egy régi versemet. A Moldva hídján a címe, és az én kedves cseh költőmnek V. Nezvalnak az emlékére ajánlom. Ha tetszik, ez is látszólag olyan külföldi vers, olyan úti vers, de azonkívül, hogy a Moldva hidján született, és hogy megemlít ődik benne a híres Szlávia kávéház, amelyben Prágában {ez már nem említődik meg a versben, szerencsére, csak én teszem most hozzá), az avantgardista költőcsoport hajdan tanyázott, Nezvállal és másokkal az élen, hát ezenkívül ez íródhatott volna bádhol, mert ebben arról van szó, hogy a Moldva hídján ekkor és ekkor én, Garai Gábor hogy érzem magam. És nagyon sok idegenben született versemben nincs másról szó, mint erről. Vajon mi ennek a magyarázata? Többek között az is, hogy ahogy az előbb én próbáltam azt magyarázni, hogy megítélésem szerint kifelé nyitottság és másrészről befelé fordultság kell a vershez, néha az ember idegenben van és magára marad, és nincs más mód, hogy közölje a közlendőjét, mint, hogy megírja, és ha már megírja, akkor a legegyszerűbb versben, mert akkor még tovább is mondogathatja magában. Az Olaszországi versciklusomat például így írtam, hogy egy hónapig egyedül voltam jószerével, nagyon ritkán találkoztam ismerősökkel, és olvasnivalóm is elfogyott, írtam magamnak olvasnivalót, szoktam volt mondani némi öniróniával, de nem tagadom, hogy azok nagy része ott született, épp a magány jóvoltából, hogy módom volt szembesíteni nem is annyira a tájat önmagával, hanem engemet önmagámmal egy bizonyos adott környezetben vagy tájban.

Következő kérdésem ennek folyománya, és egyúttal vissza is kapcsolódik a jereváni vershez, amelyik itthon idézi Jerevánt, és azt a költőt, aki Jerevánban egy régi magyar költőre gondol. Tehát itt korok, népek, sorsok fonódnak össze. Hogyan kapcsolódik ez össze tudatodban, mondhatnám azt, sorsproblémáink hogyan jelentkeznek ebben a versben is, és a te tudatodban?

Nagyon sokféleképpen, de azt hiszem, hogy a legpontosabban szintén egy régi versem címével tudok felelni (amelyik egy ujjongó cím, fölkiáltó jel is van a végén) az a címe, hogy Megyek haza! Akkoriban keletkezett ezt a vers, amikor nekem hivatalból igen sűrűn és igen sokfelé kellett utaznom, ez most is olykor megesik, de akkoriban különösen egy ilyen szakasz volt, és ezek az utazások nem hoztak semmit fcöltőileg a konyhára, nem termettek verseket, nem hoztak még különösebben mély emberi benyomásokat sem, barátokat sem szereztek, hanem futó ügyintézések voltak tulajdonképpen, hivatalos ügyintézések, és egy ilyen időszak után, mikor végre egy bécsi utazás után indulhattam haza, akkor született ez a vers. Vagyis a honvágy verse, ami általában bennem fellép már majdnem mihelyt elhagyom a határt. Tehát egyfelől szívesen is megyek el néha hazulról, másfelől menthetetlenül honvágyam van, amely legkésőbb egy héten belül fellép.

Hogy aztán ez az időben, a múltban hogy helyezkedik el, ezzel egy kicsit én megvall-om, hogy adósa vagyok magamnak. Szóval, ha azt tudnám magamnak előírni, hogy most mivel foglalkozzam, hátralevő életemben a költészetben milyen tárnákba próbáljak leásni, akkor én azt hiszem, hogy nem is lenne rossz tanács önmagámnak, hogy miután térben igen sokfelé megpróbáltam már összevetni azt, hogy ki vagyok 'én miint személy és mint magyar, és milyen ez vagy az az idegen föld, hogy érzem ott magamat, és hogy viszonylik az a hazámhoz, vagy hogy Jereván és Budapest, vagy akár Jereván és Erdély, és Szenczi Molnár hogy viszonylik egymáshoz, — az időbeli mélységeket is

64