Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 8. szám - Száraz György: A tábornok XVII. (életrajzi esszé)
lalkozom, e szakmában teljes jártassággal bírok, és ez irányban is felajánlom szolgálataimat...” A szándék nyilvánvaló: érdemszerzés, jutalom reményében, mellesleg: a konkurrencia „kinyírása”. Valószínű, hogy a levélíró egy hónappal később már nem ajánlkoznék: alighanem repesve várja a „felszabadító” antant-csapatokat, és suttogva adja tovább a kávéházi viccet: „Persze, hogy diktál a proletár — hisz nem tud írni.” Hiszen a népbiztos-kormány tüstént elkezdi a kapitalista termelési rend felszámolását. Legelső rendeletéinek egyike intézkedik az üzletek árukészletének lefoglalásáról, a „szociális elosztás” érdekében. Március 27-én már államosítják a húsznál több munkást foglalkoztató üzemeket, a bányákat, a közlekedést. Köztulajdonba kerülnek a lakóházak. Az üzemek élére termelési biztosak kerülnek. Március 28-án megjelenik a rendelet a lakás-rekvirálások- ról: a „burzsujlakásokba” hajléktalan proletárcsaládokat költöztetnek. Egy nappal később államosítják az iskolákat. 1 A „burzsuj” tehát hamar „józanodik”. A baj csak 'ott van, hogy a részben túlbuzgóságból, részben a készletgazdálkodás kényszerében született intézkedések következtében a kisiparos, a boltos épp olyan „megrabolt áldozatnak” érzi magát, mint a gyáros, a bankár. Bevezetik a nyolcórás munkanapot, szabályozzák .a béréket, megszüntetik a női munka megkülönböztetését, kiterjesztik a biztosítási rendszert. Április 4-én megjelenik a földbirtok-rendelet, amelynek értelmében „minden közép- és nagybirtok minden tartozékával... a proletár állam tulajdonába megy át”. A határt egy későbbi rendelkezés 100 holdban állapítja meg. A szocializált birtokokon termelőszövetkezetek létesülnek, tagságuk az egykori cselédek és önként csatlakozó földmunkások, a szakvezető — mint „termelőbiztos” — egy-egy volt gazdatiszt, több helyen maga az ex-ibirtokos. Ez igen nagy hiba. Elégedetlenné válik a nincstelen paraszt, aki földet, a kisbirtokos, aki birtok-kiegészítést várt, s nem nehéz elhitetni még az egykori „magán-cseléddel” is, hogy helyzete nem változott: az „állam cselédje” lett csupán. Március 26-án jelenik meg a Belügyi Népbiztosság rendelete a Vörös Őrség felállításáról. Ez az új belső karhatalom kompromisszum alapján született: a rend- és csendőrség szervezeti kereteit megszüntették ugyan, de a legénység és a tisztikar nagyrészét beolvasztották a munkásokkal és leszerelt katonákkal megerősített új alakulatba. Jellemző a rendőr-szakszervezet márciusi deklarációja a Népszavában: „Proletár Testvérek! Még nem volt proletárdiktatúra ... de a budapesti rendőrök szakszervezete és a csendőrség már egy héttel ezelőtt a proletárdiktatúrát készítette elő. Rendőr és csendőr proletár a proletárdiktatúra tántoríthatatlan katonái. Nem rendőröknek, csendőröknek hívjuk őket ezután... A proletárdiktatúra kikiáltása napjától a rendőr, a csendőr ,Vörösgárdistává’ lett!” Kiegészítésül talán annyi is elég, hogy ebben az időben Hain Péter, Horthy majdani detektívfőnöke, az 1944-es „magyar Gestapo” vezetője: „vörös őrnyomozó”. Érthető hát, hogy míg Budapesten valamelyest biztosítva van a forradalmi vezetés, addig vidéken sok helyütt épp a vörös őrségek az ellenforradalom bázisai. Részben a reakciós elemek, részben a szociáldemokrata befolyás ellen- súlyozására szerveződnek a kommunista különítmények, elsősorban a legnevezetesebb: a KMP pártőrségéből fejlesztett „magyar Cseka”-alakulat, a 200 főnyi Cserny-különítmény. Március 24-én jelenik meg az alaprendelet a Vörös Hadsereg alakításáról. 702
