Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 1. szám - "Költészet és valóság" "Én lelkem mire csüggedsz el" című verséről Garai Gáborral Kabdebó Lóránt beszélget

Bocsáss meg, hogy közbevágok, téged is Metaxe kísért?

Igen, Metaxe asszony, a költőnő, aki egyoen az írószövetségben külügyi főelőadó.

Azt hiszem — azért vágtam közbe — megérdemli, hogy a magyarok megismerjék a nevét. Számontartja a kint járt magyarokat, nagy szeretettel fogadott engem is, amikor ott jártam. A legelső találkozásnál mindjárt felsorolta az előttem ott járt magyarokat, és velem is üzent, számonkérve, hogy ki nem válaszolt neki. Ezért is éreztem, hogy meg kell említenünk nevét.

Meg kell említeni, sőt én is adósa vagyok, megígértem, hogy megkísérlem néhány versét lefordítani, ezekből van is nyersfordításom, de még mindig nem váltottam be az ígéretemet, velem együtt még többen adósai az élő magyar írók, költők közül, egyetlen egyről tudok, aki versben is kifejezte háláját neki, Jobbágy Károly az, aki úgy hiszem fordított is tőle valamit, és egy saját versét neki ajánlotta. Egyszóval Metaxe kisért, és akkor már kezdtem magam tűrhetőbben érezni, és hirtelen akkor tértem magamhoz, amikor a kézirat— múzeumban (ahol sorra magyarázták, hogy milyen korból való, s miféle kéziratok láthatók, és kecsekebőrre írták őket stb.), egyszer csak egy nyomtatott könyvhöz érkeztünk, és elmondták, hogy ezt Tótfalusi Kis Miklós nyomta. Na természetesen ebből ott nem lett vers, és eszembe sem volt, hogy ebből én verset írjak, följegyeztem a dolgot, mint érdekességet, egy kis jegyzetfüzetbe fölírtam, szerintem nem is szabad ilyen feketemágiát elkövetni, hogy az ember felírja, hogy ez meg ez itt verstéma, mert abból biztos, hogy nem lesz vers, némi rutin után az ember rájön, hogy szinte öncélúan jegyezget, és aztán úgyis kiválasztódik majd az, ami versbe kívánkozik. Jóval később írtam meg magát a verset, már idehaza, méghozzá úgy, hogy egy nemrégiben (akkor nemrégiben) megjelent Szenczi Molnár kötetet böngésztem, és ebben a XLII. zsoltárra esett a pillantásom, s hirtelen felrémlett a jereváni emlék, hogy végül is Misztótfalusi Kis Miklós (hogy most már végig kimondjuk a teljes nevét), voltaképpen ismerhette, sőt kellett is ismerje Szenczi Molnár zsoltárfordításait; nincs kizárva, hogy abbban az örmény könyvben is valahogy felhasználta őket... Tehát ezzel a gondolattal játszottam el, amikor a vers keletkezett.

Tehát a vers keletkezése és a vers témája között eltelt némi idő?

Legalább két hét.

Tehát nem egy —, hogy úgy mondjam — reflexszerű vers, hanem szükséges volt egy másik élménynek a hozzáadására, és a kettő közötti feszültségből indukálódott — hogy e fizikai hasonlattal éljek — maga a vers.

Azt hiszem, igen.

Egy távoli országban tett látogatás, egy messze idegenben szerzett futó benyomás, és egy nagyon is valódi hazai élmény.

59