Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 1. szám - "Költészet és valóság" "Én lelkem mire csüggedsz el" című verséről Garai Gáborral Kabdebó Lóránt beszélget

„Mindegy hetven esztendei idő,

Hogyha több, tehát nyolcvan esztendő” —

Vagy még reménykedőbben Mert sejthette hogy itt a Kaukázus Ege alatt százhúsz évig is elélnek Emberek S bár nem Péter nevelte Egyházukat föl csupán Tadeus De hát igazán nem ez volt a lényeg Ivadékaikat föltáplálni erőben Férfi-dolguk volt s asszony-dolguk is Akárcsak Transsylvániában

Idézhette volna s talán idézte is „Mégis úgy megtartasz nappal,

Hogy éjjel vígsággal Dicséreteket éneklek Néked” —

Jereván, 1978

Azt szeretném megkérdezni, hogy ez a vers hogyan függ össze életed útjával, milyen anekdotát tudnál a vers mögül elmondani?

Mindenek előtt el kell mondanom, hogy a vers címét loptam, tisztességgel idézőjelbe is tettem, ugyanis a vers címe egy sor Szenczi Molnár Albert híres XLII. zsoltárjából. A vers mögött egy utazási élmény áll, de azért azt hiszem, hogy ennél jóval több, hiszen azt talán szögezzük le rögtön az elején, hogy költő aféle táj-ismertető vagy bédekker verseket nemigen irthat és óvakodjék is ettől. De az utazás élménye mégis ott áll mögötte, mert 1978 őszén, szeptemberben, kéthetes látogatásit tettem a Szovjetunió két köztársaságában, Üzbegisztánban és Örményországban; a Szovjet írószövetség főtitkára hívott meg, és én a meghívást elfogadva azt kértem, ne egy — már ismert — üdülőhelyen, hanem olyan vidéken tölthessem el ezt az időt, ahol még nem jártam. Ilyen volt Üzbegisztán és ilyen volt Örményország is. Amikor Taskentből visszafelé, már az út egyik felét letöltvén éjszaka Jerevánba repültem, akkor életemben először szabályos légibetegséget kaptam; olyan az mint a tengeri betegség, valószínű ugyanolyan, én még tengeribeteg nem voltam, de légibeteg sem, bár legalább negyvenszer, ötvenszer repültem azelőtt, és soha semmi megpróbáltatást nem jelentett ez a számomra. Akkor, valószínűleg azért, mert éjszaka volt, előtte sokat dohányoztam, nem aludtam, nem ettem, (többen mondják, hogy repülés előtt tanácsos teli gyomorral útrakelni, de az éjszaka megoldhatatlan volt), és a különböző ilyen együtthatók dolgozhattak bennem, hogy szabályos légibetegséggel érkeztem meg, úgyhogy alig tudtam szóbaállni a fogadtatásomra az örmény írószövetségtől megjelentekkel. Rögtön kértem, mihelyt lehet, hadd menjek a szállodába és feküdjek le, mert nagyon rosszul érzem magam. Fél napba tellett, míg összeszedtem magamat, se enni, se inni nem tudtam, egy pohár árványvíz sem ment le a torkomon. Utána, voltaképpen amikor először fölocsúdtam, a jereváni kézirat-múzeumban álltam, ahol ez a vers „lejátszódik.”

58