Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)
1982 / 7. szám - Száraz György: A tábornok XVI. (életrajzi esszé)
imponált” nekik. Elmondja azt is, hogy kapcsolata volt a francia titkosszolgálattal. Ezt a részt érdemes idézni: Elnök: Tartalmilag milyen információkat szolgáltatott? Justus: Említettem, hogy a felszabadulás után főleg a két munkáspárt közötti súrlódásokról, az egyesülés után ... Elnök: Az egyesülés előtt. Justus: Az egyesülés előtt. Az egyesülés után pedig a Magyar Dolgozók Pártja központi vezetőségi üléseiről és egy sor különböző készülő és többé vagy kevésbé bizalmas jellegű kormányintézkedésről... Elnök: Honnan szerezte ezeket az adatokat? Justus: Én a Magyar Dolgozók Pártja központi vezetőségének tagja voltam, és ezen a réven megvoltak ezek az információim ... Bizony. Most aztán röstellkedhet Marosán György a maga ébertelensége miatt. Lám, Rákosi megmondta előre... Annál is inkább, mert Justus a továbbiakban azt is említi, hogy jugoszláv összekötője „külön kérdezősködött Horváth Zoltán, a Népszava szerkesztője iránt, elég behatóan”. Horváth is baloldali szociáldemokrata, ő is Farkas Mihály óvása ellenére került az MDP központi vezetőségébe. Tehát nyilván „kispolgári, karrierista elem”, akiből ^sohasem lesz kommunista”. A tárgyalásvezető elnök nem mutat érdeklődést. Minek is? Hisz Horváth már úgyis letartóztatásban van. Justus tovább beszél: arról, hogy a jugoszlávok értékelése szerint az egyesülés után könnyebb lesz a dolga, mert „egy egységes munkáspárton belül könnyebb összefogni az összes elégedetlen és rendszer-ellenes elemeket”, de nehezebb is, hisz befolyása jóval kisebb lesz, mint volt a szociáldemokratáknál. Ez már nagyon gyanúsan hangzik. De Justus mondja tovább: „ ... Ranko- vicsnak az az információja, hogy nemcsak két részből fog állni az egyesült munkáspárt, tehát a volt szociáldemokratákból és kommunistákból, hanem a kommunista párton belül is van egy elég erős csoport, ilyen nacionalista-kommunista csoport, és próbáljak én ez után informálódni, és ezzel kapcsolatot keresni.” A tárgynál maradtunk tehát: Rajknál és „bandájánál”. De a továbbiakban nemcsak az derül ki, hogy mégsincs baj a baloldali szociáldemokratákkal, hanem az is, hogy épp Rajk volt az, aki miatt Rákosi megkövette őket az egyesülési kongresszuson. Justus ugyanis — vallomása szerint — hamarosan közli jugoszláv összekötőjével a szerencsés barkochba eredményét: „ ... a megbízás értelmében én megpróbáltam információkat szerezni, persze ez nem könnyű, de ezeknek az információknak az alapján úgy látom, hogy Rajk, akinek nacionalista nézeteiről meg vagyok győződve, akiről tudom azonkívül azt, hogy a baloldali szociáldemokraták és a kommunisták közös megbeszélésein néha olyan kérdésekben, amelyekben már a megegyezés létrejött, rendkívül élesen támadta a szociáldemokratákat a töibbi kommunista vezetőktől el- térőleg és függetlenül, ami sok esetben majdnem ahhoz az eredményhez vezetett, hogy a megállapodás meghiúsult, hogy továbbá Rajkról tudom, hogy nagyon becsvágyó és meglehetősen nagy személyi kultuszt űz, szóval mindezek alapján én feltételezem, hogy ennek a nacionalista csoportnak az élén Rajk áll.. Hogy Rankovic belügyminiszternek — azaz: a Kék Könyv szerzőinek — miért kellett az „egy kézben tartott” két „ügynök” kaposolatfelvételét kitalálósdi játékkal megnehezíteni, az most már valószínűleg örök titok marad. Justus mindenesetre megkapja Rankovic újabb utasítását: „A feladat az volt, hogy 592
