Életünk, 1982 (20. évfolyam, 1-12. szám)

1982 / 7. szám - Száraz György: A tábornok XVI. (életrajzi esszé)

és Angliára orientálódnak, szovjetellenesek, így hát beépülésük „megfelel a mi politikai céljainknak is”. Majd beszél a „kelebiai találkozóról”, amelyen Rankovic jugoszláv belügyminiszter „többek között nagyon aláhúzta”, hogy az „angol Labour-párt, valamint a blumisták és saragatisták részéről, tehát francia és olasz szocialisták részéről, az angol jobboldali munkáspárt részéről... rendkívül erős propaganda fog megindulni a népi demokratikus országok ellen, kihasználva döntően az egyes országokban levő jobboldali szociáldemokraták csatornahálózatát.”

Érdekes, hogy Pálffy György „beismerő vallomásából” ez a motívum teljességgel kimarad, pedig nélküle Rajk aligha juttathatott volna „jobboldali szoc- dem kártevőket” a Katonapolitikai Osztályra. Annál is inkább feltűnő a dolog, mert a „katpol” állományában csakugyan volt szociáldemokrata párttag és egyben angol ügynök, egészen 1945-től: nem kisebb ember ráadásul, mint Pálffy helyettese,, báró Kruchina Viktor. 1944-ben, folyamőr ezredesként egy németellenes csoport vezetője — valószínűleg már ekkor is a britek embere —, s mint volt ellenálló katonát, a pártközi,megállapodásnak megfelelően őt delegálja a Szociáldemokrata Párt a Katonapolitikai Osztályra. Pálffynak gyanús lehet, mert már 1946-ban utasítást, ad, hogy ne referáljanak neki a bizalmasabb ügyekről. 1947-ben lelepleződik; az angol katonai misszió menekíti ki az országból. Később a brit hadsereg,tisztjeként egy hírszerző-iskola parancsnoka. A Kruchina-ügy — és vele a „szocdem-vonal” — lemaradt Pálffy „bűnlajstromáról”; talán feledékenységből, talán csak azért, mert már nem fért bele az amúgy is túlzsúfolt „forgatókönyvbe”, nem tudhatom. Az sem lehetetlen, hogy az ok óvatos megfontolás volt: egykori katpolos beosztottai közül túl sokan és túlságosan jól ismerhették az ügy hátterét. (Kruchinától magától aligha tartott a „szerkesztőbizottság”: ha ő nyilatkozik Nyugaton Pálffy „védelmében”, ez csak a vád „igazságát” erősítette volna.)

Rajk László viszont a bíróság előtt pozitív — vagy negatív? milyen iszonyatosan kancsallá válik minden a Kék Könyv tükrében! — képet ad a két munkáspárt egyesüléséről: „A reakciós erők tömörítését nem sikerült végrehajtani azért, mert 1948 kora tavaszán, tehát a kelebiai találkozás után, megindult a két munkáspárt között az egyesülésre vonatkozó tárgyalás, és a két munkáspárt egyesülése egy olyan folyamatot vitt bele az egész magyar belpolitikai életbe, amely kiszórta a különböző posztokról ezeket az erőket, amelyeket eddig elhelyeztünk.”

A baloldali szociáldemokratákra célzás sem történik a per során. De Justus Pál,ott ül a vádlottak padján. Igaz, nem mint szocialista, hanem mint troc- kista kártevő, sőt: mint „magyar Trockij”. És a bíró kérdéseire válaszolgatva mindent igazol, amit Farkas Mihály mondott róla nem,egészen egy évvel előbb Marosán Györgynek. Igen, „már 1930-ban” létrehoz egy „trockista szervezetet”, amelynek tagjai, hozzá hasonlóan „nagyrészt értelmiségi, kispolgári elemek”. Fő célja: „az illegális kommunista mozgalom elleni küzdelem”. Hogy zsidó is, az kiderül a már idézett,elnöki kérdésből: volt-e tagja cionista szervezkedésnek? És rendőrbesúgó, természetesen, már 1932-től; jelentenie kell és jelent is szorgalmasan a Szociáldemokrata Párt belső helyzetéről, a munkás kultúrszervezetekről, s ezeken belül „elsősorban a kommunisták és kommunista-szimpatizánsok munkájáról”.

Ügy tetszik, nem cél a szociáldemokrata mozgalom kompromittálása. Hisz Justus arról beszél: a jugoszlávok tudták, hogy ő „nem szociáldemokrata”, és a „külön út”, amelyen „a Szociáldemokrata Párton belül” járni akart, „nagyon

591